2008-08-18 11:10:18• hírek • Szatmar.ro

Zenei kínálat a Partiumi Magyar Napokon

A PMN-en változatos zenei kínálat várja majd a Kossuth- kertbe kilátogatókat.

Az immár hetedik alkalommal megszervezésre kerülő Partiumi Magyar Napokon ezúttal is változatos zenei kínálat várja majd a Kossuth- kertbe kilátogatókat.

Az elmúlt évben először alkalmazott megoldást, miszerint mindkét nap a Kossuth-kertben zajlik majd a programok zöme, idén is megtartották. A könnyűzenei előadók és a népzenei programok így a Kossuth- kert színpadán lesznek megtartva.

Szombaton a MADISZ szervezésében néptánc- és népzenei programok zajlanak. Fellép az Egri Csodaszarvas,  a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Bokréta Tánccsoportja, a Bogdándi Kis Rozsmalint, a Kökényesdi Rozmaring, a Sarmasági Illegetők, a Szilágycsehi Berekenye, az Érmihályfalvi Nyíló Akác, a Zilahi Terbete és a Nyiregyházi Igrice.  A Folkszínpadot követően a TransylMania együttes szórakoztatja a közönséget, majd a 4ever együttes zárja a szombati színpadi eseményeket.

Vasárnap 12 órakor kezdődnek a színpadi rendezvények: a Fekete rózsák zenekar, majd a Kolompos együttes lép fel délelőtt, délután pedig a Szilajdob együttes várja a látogatókat. Idén is lesznek neves sztármeghívottak a PMN színpadán: 17.30-tól Delhusa Gjon,  18.45-tól pedig az R-GO szerepel a programban. A zárókoncertet a szatmárnémeti The Underskies együttes tartja. A Kossuth- kertben szombaton és vasárnap is egy "zenesátorban" tartanak majd hangszerbemutatót, annak érdekében, hogy minél többen kapjanak kedvet ahhoz, hogy hangszeren játszanak. A zenesátor programjára a későbbiekben visszatérünk.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: