2014-04-17 09:45:58• hírek • MTI

Zászlótörvényt terjesztett a parlament elé a PSD

A helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról szóló törvénytervezetet terjesztett a bukaresti parlament elé a Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője - közölte szerdán a Mediafax hírügynökség.

A Victor Ponta miniszterelnök és Liviu Dragnea közigazgatási miniszterelnök-helyettes által is aláírt törvénykezdeményezést hétfőn terjesztették be, és először a szenátusban, majd a képviselőházban kerül napirendre - írta a Mediafax.

A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslata alapján. A helyi zászlók formájának és méreteinek egyezniük kell a nemzeti lobogóval, nem sérthetik a román nemzeti jelképeket és nem tartalmazhatják más országok nemzeti jelképeit.

A szakvéleményezés után elfogadott települési, vagy megyei zászlók tartalmazhatják az adott közigazgatási egység címerét és megnevezését. Ott, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább 20 százalékát, a közigazgatási egység megnevezését az illető kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni a zászlón, a román megnevezés alatt, azonos méretű és színű betűkkel.

A tervezet szerint a települési zászlót csak az ország, és az Európai Unió zászlajával együtt lehet majd kitűzni közintézményekre. A törvénynek nem megfelelő zászlókat elkobozzák majd, kitűzésüket pedig tízezer lejig terjedő bírsággal sújtják.

Márton Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezető-helyettese az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az RMDSZ egyeztetett koalíciós partnereivel a szaktárca által február elején közvitára bocsátott törvénytervezetről, azt azonban nem tudta megerősíteni az RMDSZ-es politikus, hogy a PSD képviselői azt a szövegváltozatot iktatták-e a parlamentben, amely már az RMDSZ módosító javaslatait is tartalmazza.

A frakcióvezető-helyettes rámutatott, az eredeti tervezet szerint csak azoknak a közigazgatási egységeknek lehetett volna saját zászlójuk, amelyek rendelkeznek címerrel, és a zászló csakis a címert, valamint a közigazgatási egység nevét tartalmazhatta volna. Az RMDSZ ezen megkötések feloldásáról állapodott meg koalíciós partnerével.

"Semmi nem gátolja a közigazgatási egységeket, hogy a székely zászlóra tegyék fel saját címerüket, úgy, ahogy az Kovászna megye esetében történt" - vélekedett Márton Árpád.

Székelyföldön a hatóságok perek tucatjait indították a helyi önkormányzatok ellen, amiért azok középületekre is kitűzték a székelység által nemzeti jelképként tisztelt székely zászlót.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: