2009-11-23 13:34:12• hírek • MTI

A mekkai zarándoklat - számokban

Ebben az évben a mekkai zarándoklat szerdán, a hagyományok szerint a holdév utolsó hónapjának nyolcadik napján kezdődik.

Minden napra el van rendelve a megfelelő szertartás, amelyek rendjét utolsó zarándoklata során maga Mohamed próféta alakította ki, bár azóta történtek kisebb módosítások. A muzulmán hívőknek, ha anyagi körülményeik lehetővé teszik, életük során legalább egyszer el kell zarándokolniuk Mekkába, a Kába kőhöz, amely felé fordulva imádkozik - év közben is - minden muzulmán, bárhol éljen a világon.

Évente mintegy 2,5 millió hithű muzulmán keresi fel Mekkát, ez a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye. Egy-egy ország egymillió lakos után ezer zarándokot küldhet. A legtöbben, kétszázezren Indonéziából utazhatnak Mekkába.

A zarándokok biztonságát a szent helyeken százezer biztonsági ügynök felügyeli. Idén húszezer orvos is a helyszínen lesz, mivel a hatóságok tartanak a H1N1 vírus terjedésétől. A polgári őrség 13750 emberével és 900 járművével segít a hatóságoknak, amelyek munkáját 1852 köztéri kamera támogatja a Nagymecset környékén és további hatszáz a Mína völgyében, ahol "az ördög megkövezése" történik.


Mekkai zarándoklat - a világ minden részéről érkeznek hithű muzulmánok
Mekkai zarándoklat - a világ minden részéről érkeznek hithű muzulmánok


A legenda szerint ezen a helyen háromszor jelent meg az ördög, előbb Ábrahám prófétát, majd a feleségét, végül a fiát kísértette meg, de ők megvetésük jeleként hét kavicsot vetettek rá. A zarándokok ennek emlékére egy sekély árokban, 272 méteres útszakaszon álló három kőoszlopra dobják kavicsaikat. A hatalmas tolongásban 1990-ben 1426 ember fulladt meg egy alagútban, két évvel ezelőtt pedig 251 zarándokot tapostak halálra.

Harminckétezer férfi és női idegenvezető, mutavvif szervezi a zarándokok tartózkodását és utazását.
A Nagymecset előtti szabad terület mintegy 368 ezer négyzetméteres. Egymilliónál több hívő fér el rajta, és a tervek szerint jövőre megduplázzák területét.

A Nagymecset tágas, négyszögletes belső udvarának közepén, egy talapzaton áll a nagyjából kocka alakú, kő- és márványtömbökből épült Kába szentély. Ajtaját 280 kilogramm arany díszíti. Az épületet fekete lepel, a kiszva borítja, amelyet a Koránból vett, ezüsttel és arannyal írott idézetek ékesítenek.

A mekkai zarándoklat (Haddzs) az iszlám ötödik pillére. Minden muszlim kötelessége legalább egyszer életében - ha megteheti - elvégezni a zarándoklatot Mekkába, a Szent Mecsethez (harám). A mekkai zarándoklat az iszlám naptár Dhu al-Hiddzsah hónapjának (a muszlim holdnaptár 12. hónapja) 8. és 10. napja közé esik. A 365 napos napévet számoló nyugati naptár szerint mindig más időpontra esik. A zarándok a haddzs alatt világi életét felfüggesztve csak Istennek (Allah) él.

A férfiak két varratlan vászonleplet (ihrám), a nők egyszerű, bokájukat és karjukat eltakaró fehér ruhát viselnek, azonban arcukat nem fedik be, hiszen a férfiak szíve ilyenkor tiszta. A ruhát akkor kell ima elmondása közben magukra ölteni, amikor megérkeznek a szent kerület (harám) kapujához. A muszlimok ezt a ruhát olyan nagy becsben tartják további életük során, hogy sokan ebben is temetkeznek el. A harám területén tilos az ékszerek viselése és az illatszerek használata, de még a köröm- vagy a hajvágás is.

Tilos az állatok leölése - kivéve, ha azok az életet veszélyeztetik - vagy a növények megsértése is. Tilos a veszekedés, a viszály, de a szexuális érintkezés, mulatozás is. Azoknál, akik ezeket a szabályokat szándékosan megszegik, súlyos esetben a zarándoklat értékét veszti. De vannak a zarándoklat során olyan elkövetett bűnök is, amelyek megválthatóak.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: