2019-11-17 13:56:04• hírek • Szatmár.ro

Zajlik a 24 órás máltás maraton

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti szervezete november 17-én egy 24 órás tevékenységi maratont szervezett.

A nap során több mint 100 önkéntes dolgozik együtt, gyerekek, fiatalok, felnőttek és idősek. A szervezők célja az, hogy ezen a napon minél több rászorulón segíteni tudjanak, és hogy felhívják az emberek figyelmét a hátrányos helyzetben élők támogatásának fontosságára.



A szervezet önkéteseinek beszámolója révén, most az olvasók is betekintést nyerhetnek az elmúlt éjszaka történéseibe.
 

„Mi segélyszolgálat önkéntesei, szombat éjfélkor találkoztunk a székházunkban, ahol egy rövid megbeszéléssel indítottunk. Kicsivel később el is kezdődött munka, szendvicseket készítettünk elő, és teát főztünk városunk hajléktalan emberei számára.
 

A fiú önkénteseink ezt követően nyakukba vették a várost és felderítették azokat a helyeket, ahol tapasztalataik alapján meghúzódnak az otthontalan emberek.” – áll az önkéntesek beszámolójában.



Az éjszaka a reggeli-készítéssel folytatódott, az önkéntesek bundáskenyeret sütöttek a szatmárnémeti hajléktalanszállóra, amit 6 órakor ki is osztottak forró kakaó kíséretében.
 

A reggelit egy úgynevezett bazár követte, ahonnan téli ruhákat, lábbeliket és egyéb hasznos tárgyakat választhattak maguknak a hajléktalan személyek.
 

Az önkéntesek reggel 8 órakor a székházba, ahol folytatódott a karitatív munka.
 

“Ma voltam életemben először a hajléktalan szállón és megérintett az, amit ott láttam. Azt gondolná az ember, hogy a hajléktalanok csak férfiak lehetnek, koszos és elnyűtt ruhában...Nem! Találkoztam ma reggel idős hölgyekkel, fiatal fiúkkal és kerekesszékben élő emberekkel is. Egy azonban közös volt bennük: hálásak voltak, azért ami amúgy mindenkinek jár(na): egy bundás kenyér reggelire és egy kis kakaó.” – fogalmazta meg a Máltai Szeretetszolgálat egyik önkéntese.
 

Az akciók egész napon át folytatódnak!








 

Aki támogatná a máltások akicóját, adományokat, segélycsomagokat helyezhet el a városban két helyen, a Grandstand kávézóban, valamint a Coposu sétányon található Compas papír-, és írószer üzletben felállított gyűjtőpontoknál.
 

Az összegyűjt javakat vasárnap este a lelei szegény sorsú családok számára jutatják el az önkéntesek.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: