2006-05-17 00:14:41• hírek • Szatmár.ro

Xavér megtalálta a fiát

Az orgonaművész első házasságából származó fiát kétévesen hagyta el, és csak most találkoztak azóta.

Az orgonaművész első házasságából származó fiát kétévesen hagyta el, és csak most találkoztak azóta. A 21 éves fiú csajozási és vetkőzési szokásaiban is apjára ütött, és nagyon tetszik neki Magyarország.

A 42 éves orgonaművész első házasságából született fiával 19 éve nem találkozott, mivel akkori feleségével megromlott a kapcsolata, és a válás után a gyerek exnejénél maradt Torontóban. Most azonban az interneten megtalálta fiát, és sikerült végre találkozniuk - írta meg a Blikk. Apa és fia két hetet töltött együtt, ezalatt Párizsban is jártak, és az is kiderült, mennyire hasonlítanak egymásra: Daniel kis híján lekéste a repülőt, amikor az éjszakát két frissen megismert lánnyal töltötte. Az orgonaművész szerint nem csak ebben hasonlítanak, hanem - elvált feleségére hivatkozva - az is hasonló, ahogy vetkőznek. Varnus azonban úgy véli, bár ő kétszer olyan idős, mint fia, azért kettejük közül Daniel az érettebb. Most két hétre Torontóba utaznak majd, de június 4-én már ismét itthon lesznek, mert Varnusnak ekkor van koncertje a Művészetek Palotájában. A 21 éves Daniel nem haragszik apjára, amiért kétéves korában elhagyta őt, csak örül neki, hogy végre összejött a család, és mivel nagyon tetszik neki Magyarország, azt is elképzelhetőnek tartja, hogy hosszabb időre is itt marad.

velvet

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: