2014-02-10 15:35:01• hírek • MTI

XVI. Benedek lemondásáról és a reformokról írt az olasz sajtó

XVI. Benedek pápa lemondásáról, az új katolikus egyházfőről és a reformoknak ellenálló püspökökről nyilatkozott Hans Küng német katolikus teológus a La Repubblica olasz napilap hétfői számában.

Nem érzi győzelemnek XVI. Benedek tavaly februárban bekövetkezett lemondását a német pápa teológiai ellenfeleként ismert Hans Küng. A tübingeni egyetem volt teológia professzora ugyanakkor örömmel nyilatkozott arról, hogy az alig egy éve megválasztott Ferenc pápa visszavezette az egyházhoz a hívőket.

Az, hogy a katolikusok 87 százaléka támogatja Ferenc pápa lépéseit "hatalmas bizalmat jelent és kisebb csodának számít a hívőknek az egyházat érő botrányok miatti eltávolodása után" - kommentálta Hans Küng a balközép La Repubblicának az egyházról készített nemzetközi felmérés eredményeit. Küng hozzátette: az egyház eddig túl messze állt a hívőktől és most az új egyházfőnek lehetősége nyílt a változtatásra. "Ferenc pápának bátran kell előre haladnia" - hangoztatta Küng, aki szerint az újdonságoknak ellenálló püspököknek is engedniük kell.

Küng azt is elárulta, hogy a teológiatudós XVI. Benedek január 24-én levelet küldött neki, amelyben a nyugalmazott pápa a Ferenc pápa iránti barátságáról és támogatásáról írt.

Ki és miért kényszerítette lemondásra XVI. Benedeket? - címmel közölt cikket hétfőn a Libero. A jobboldali olasz napilap szerint az "az egyházra traumaként ható" lemondás hátterében nem a Vatileaks-botrány, hanem a XVI. Benedekkel szembehelyezkedő egyházi ellenzék áll.

A Libero vélekedése szerint a bizalmas vatikáni dokumentumokat a sajtónak átadó Paolo Gabriele volt pápai komornyik volt az egyetlen, aki segíteni akart XVI. Benedeknek, leleplezve a pápát övező ármányokat. A bíborosok egy része viszont Joseph Ratzingert pápává választásától kezdve próbálta delegitimizálni. Ebben segítséget nyújtott a korábbi pápát pedofilbotránnyal bombázó média is - vélte a Libero. Az újság hozzátette: a legnagyobb kárt azonban a kúria és a volt pápa közeli munkatársai okozták. A Libero név szerint említi a szentszéki államtitkárságra szerinte "alkalmatlan" Tarcisio Bertonét és XVI. Benedek volt személyi titkárát, Georg Gänsweint, aki miatt - legalábbis a lap feltételezése szerint - Ratzinger nem mindenről jutott megfelelő információhoz.

A Tgcom24 olasz hírügynökségnek nyilatkozó Tarcisio Bertone szerint a kicsempészett vatikáni dokumentumok közül néhány még meg sem jelent.

"A Vatileaks nagy szenvedést okozott" - hangoztatta Bertone. Hozzátette: sajnálja, hogy nem tudta megfékezni a XVI. Benedeket ért "kegyetlen kritikákat". Az októberben leváltott volt szentszéki államtitkár szerint a reformokat nem szabad elsietni és ezeket a helyi egyházakkal való egyeztetésnek kell megelőznie.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: