2019-05-11 11:01:04• hírek • Közlemény

Winkler Gyula: ha fiatal vagy, kövesd az EU-t, mert megéri!

Kép: http://ep19.rmdsz.ro
Kép: http://ep19.rmdsz.ro

„Érdemes követni az Európai Unió intézményeinek a tájékoztatási felületeit – honlapjait és szociális médiáját –, hiszen ezek által szerezhető be a leghitelesebb forrásból az az információ, amely segít tájékozódni azokról a pályázati és támogatási lehetőségekről is, amelyek fiataloknak szólnak”

– hívta fel a figyelmet csütörtökön, Kolozsváron Winkler Gyula európai parlamenti képviselőjelölt a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum által Vállalkozz rá! címmel szervezett beszélgetésen.

 

A fiatal vállalkozókkal vagy vállalkozni vágyókkal olyan témákról, lehetőségekről beszélt a politikus, amelyek gyakorlati segítséget nyújtanak számukra a vállalkozásuk elindításához. Szó esett még arról a túlzott mértékű bürokráciáról is, amelyet sokszor tulajdonítanak az uniónak, azonban ennek valójában a bukaresti centralizált közigazgatás az okozója. A beszélgetést Csorba Zsuzsa Emese moderálta, aki maga is egyik résztvevője volt annak a gyakornoki programnak, amelyet Winkler Gyula indított EP-képviselői kabinetjében.

 

Winkler elmondta, az Unió nyomásnak van kitéve a tájékoztatás és átláthatóság kapcsán, ezért igyekszik eleget tenni ezeknek az igényeknek. „Az Európai Bizottság igazgatóságainak tájékoztatása ma már sokkal jobb, mint a bukaresti intézményeké. A bizottság egyre jobb és egyre közérthetőbb információkat tesz közzé, igyekszik minél jobban tájékoztatni az állampolgárokat” – mondta az EP-képviselőjelölt, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az erdélyi magyar fiatalok inkább a román nyelvű tájékoztatásokat kövessék, mert előfordulhat, hogy a magyar tájékoztatás csupán a Magyarországon elérhető pályázati lehetőségekről szól, és ezeket Romániából nem vehetik igénybe.

 

Winkler azokról a programokról is beszélt a közönségnek, amelyek kimondottan az ifjúságnak szólnak. „Az ifjúság horizontális területként is megjelenik az EU struktúráiban, de vannak kimondottan az ifjúságnak szóló programok is. Nekik szól az Erasmus+ program, amely már közismert az egyetemi hallgatók körében, és amely lehetővé tesz egy féléves időszakra szóló áthallgatást egy külföldi egyetemen. Kevésbé ismert az első vállalkozásukat indító fiataloknak szóló Erasmus program. Ennek keretében a fiataloknak lehetőségük nyílik egy külföldi vállalkozásnál gyakornokoskodni” – mondta az EP-képviselőjelölt.

 

Ahhoz, hogy ezt a programot igénybe vehesse, a fiatal bejelentkezik egy adatbázisba, ahová tapasztalt vállalkozók is regisztrálnak. Előnyt jelent, ha a jelentkező fiatal egy jól kidolgozott üzleti tervvel rendelkezik egy olyan területen, amelyről már vannak előzetes ismeretei, például tanulmányait ezen a területen végezte. A rendszer összeköti egy mentorral, akinek a vállalkozásánál szakmai tapasztalatot szerezhet. A szerződés megkötését követően elutazhat a mentorához, ahol hat hónapig gyakornokként dolgozhat, és részt vehet a cég munkájában. Az Európai Bizottság pedig kifizeti a gyakornok szállását és útiköltségét, amelyet a célország költségszintjének függvényében állapít meg. 

 

Az EP-képviselő arra buzdította a fiatalokat, hogy merjenek vállalkozni és vegyék igénybe az unió nyújtotta lehetőségeket, hiszen a fiatalok segítését célzó összegek léteznek, és valaki mindig elnyeri ezeket. Ha a bürokratikus folyamatok elbátortalanítanák, gondoljanak arra, hogy még ezen nehézségek ellenére is megéri pályázni, hiszen olyan összeget kaphatnak, amelyet csak nagyon nehezen és hosszú idő alatt tudnának önerőből előteremteni, illetve páratlan tapasztalattal gazdagodhatnak.

 

„Látszólag Brüsszel az oka a túlzott bürokráciának, azonban a bürokrácia jelentős része, amellyel a vállalkozók találkoznak, nem Brüsszelből származik, hanem Bukarestből. Románia egy túlközpontosított állam. Amikor itt valaki egy eljárást elindít, gyakran azzal szembesül, hogy Bukarestből kell kiadjanak valamilyen engedélyt vagy dokumentumot. Ezt az őrült bürokráciát alulról, tehát helyi szintről, a szakmai szervezetek, egyesületek részéről érkező nyomással, illetve a felülről, vagyis Brüsszelből érkező nyomással lehetne mérsékelni, szabályozni. Ezért fontos helyi szinten megerősíteni a szakmai érdekképviseletet, és jól működő kereskedelmi kamarákba, vállalkozó-egyesületekbe szerveződni” – hangsúlyozta az EP-képviselő.

 

Winkler Gyula arról is beszélt, hogy milyen változások várhatóak az EU költségvetését illetően az új, 2021-től kezdődő költségvetési ciklusban, amelyet decemberben fogadnak el az Unió intézményei. „A költségvetés-tervezet első olvasatát már elfogadtuk, de ez még módosulhat. A jelenlegi verzió kedvező lenne számunkra, mert a kohéziós alapok jelentősen növekednének Románia esetében, és az agrártámogatások is megmaradnának. Megháromszorozódna ugyanakkor az Erasmus programok költségvetése, de egyetemi oktatók számára, kutatóprogramokra is van EU-s támogatás” – számolt be az EP-képviselőjelölt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: