2009-06-05 11:53:30• hírek • Szatmár.ro

Winkler: Emberközeli kampányt folytattunk

"Emberközeli kampányt folytattunk, amelynek során az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet, hogy az Európai Parlament az egyetlen olyan uniós intézmény, amely az állampolgárokat képviseli" - jelentette ki Winkler Gyula csütörtöki dévai kampányzáró sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, európai parlamenti képviselőként fontosnak tartotta, hogy a magyar közösségnek beszámoljon az elmúlt másfél év tevékenységéről, elismerő és bíráló szavakat egyaránt meghallgatva. „Az elmúlt négy hétben több mint 120 településen jártam, 11 ezer kilométer van a hátam mögött, több ezer emberrel fogtam kezet, néztem a szemükbe és hallgattam meg észrevételeiket" - számolt be Winkler Gyula, kiemelve, hogy a magyar intézményvezetők leváltása iránti aggodalom mellett a legtöbbet emlegetett probléma a bürokrácia volt.

Az állam van az állampolgárért

„Nagyon alacsony a bizalom az igazságszolgáltatás és a közigazgatás iránt. Miközben sokat beszélünk arról, hogy Románia jogállam, a napi életben az állampolgár azt tapasztalja, hogy semmibe veszik, hogy alárendeltként kezelik az állami intézmények. Különösen a kisebb településeken élők számoltak be arról, hogy a bürokrácia mindent ellep, nem tudják gondjaikat megoldani, az intézmények mintha tudatosan szerveznék a távolságtartó közönségszolgálatot" - magyarázta Winkler. Az európai parlamenti képviselő elmondta, az oktatásnak nagy szerepe van ebben a kérdésben, az állampolgári nevelés során el kellene sajátítani azokat az ismereteket, amelyek a joggyakorlást illetik. „Meg kell tanítani már egész fiatal korban, hogy az államnak nem elnyomnia, hanem szolgálnia kell az állampolgárt. Az is nagyon fontos, hogyan szolgálják ki az állampolgárt, amikor egy intézményhez fordul. A Romániában használt ablakos rendszert eleve úgy dolgozták ki, hogy az állampolgárnak megalázkodva kelljen lehajolnia, amikor a közalkalmazotthoz fordul " - hangsúlyozta Winkler Gyula.

Az európai parlamenti képviselő elmondta, az RMDSZ parlamenti képviselőivel és szenátoraival közösen kidolgoznak egy olyan törvénytervezetet, amely az intézmények közönségszolgálatának megszervezését szabályozná. „A lehető legtöbb helyen meg kell szüntetni az ablakos rendszert, ahol pedig mindenképpen szükség van erre a formára, ott is úgy kell kialakítani, hogy az ne kényszerítse az állampolgárt megalázó helyzetbe. Várhatóan őszre elkészül a törvénytervezet, amely ezt szabályozná" - jelentette ki Winkler, kiemelve, hogy míg Erdélyben vannak már európai szinten működő közintézmények, az ország többi részére inkább a balkáni megoldás jellemző.  Az európai parlamenti képviselő szerint Romániában is el kell jutni arra a szintre, hogy az állampolgárt partnerként kezeljék.


Winkler Gyula Máramaros megyei körútjának egyik állomásán
Winkler Gyula Máramaros megyei körútjának egyik állomásán


Az RMDSZ jelöltje elmondta, hogy az Európai Parlamentben szerzett tapasztalat megerősítette abban a meggyőződésében, hogy egyedül senki nem tudja elérni célját. „Közösen kell dolgoznunk, az RMDSZ önkormányzati, parlamenti képviselőivel szoros együttműködést alakítottunk ki. Ugyanaz a célunk, ugyanaz az üzenetünk itthon, Bukarestben és Brüsszelben" - hangsúlyozta Winkler.

Caragiale időszakát éljük - egyre távolabb a jogállamiságtól

Az európai parlamenti képviselő a sajtótájékoztatón kitért a választásokat megelőző hisztériára, amely eluralkodott a romániai közbeszédben, mely szerint nagyméretű választási csalás készülődik. „Az az érzésem, hogy ezzel visszatértünk egy olyan korszakba, amelyről mindenki azt hitte, hogy lejárt. Míg ez a diskurzus a Nagyrománia Pártra volt jellemző korábban, most átvette az egész román politikai paletta. Mindenféle összeesküvés-elméletekről, választási kolbászokról és csúszópénzekről lehet hallani, de nem bizonyítékokkal bemutatva, hanem csak felröppentve a hírt. Nagyon súlyosnak tartom, hogy nem is a kilencvenes évekhez tértünk vissza, hanem egészen a két világháború közötti időszakig. Caragiale írásaiból nagyon ismerősek a mostani fordulatok. Ez számomra a jogállamiságot kérdőjelezi meg" - mutatott rá Winkler, kifejtve, hogy tavaly is számtalan csalásról tudósított a sajtó, de egyetlen esetben sem hallottunk arról, hogy az igazságszolgáltatás bármilyen lépést tett volna ezek kiderítésére.

„Ez két dolgot jelenthet. Egyik lehetőség, hogy a sajtó tévedett és nem volt választási csalás sem a helyhatósági, sem a parlamenti választásokkor. Másik lehetőség, hogy Romániában a gyakorlatban nem működik a jogállam. Sajnos ez utóbbi áll közelebb a valósághoz. Szerintem a jogállam csak papíron létezik, de a valóságban nem" - szögezte le Winkler, figyelmeztetve, hogy Brüsszel figyeli azt, ami a tagállamokban történik. „Az a veszély áll fenn, hogy Románia európai parlamenti képviselőinek legitimitása kérdőjeleződik meg azáltal, ami itthon most történik. Hiszen egy olyan képviselőcsoport megy ki Brüsszelbe az országot képviselni, amelynek megválasztása körül számos botrányt előlegeznek meg, és én már most biztos vagyok abban, hogy a választások lejárta után egyetlen csalási ügy sem kerül bíróság elé, sőt egyre távolodunk a jogállamiságtól " - mutatott rá Winkler az esetleges csalások körül kialakult hisztéria hosszú távú következményeire.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: