2010-05-09 16:38:11• hírek • mti

Webber rajt-cél győzelmet aratott

Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat, a világbajnoki sorozat ötödik versenyét.

Webber mögött a hazai közönség előtt szereplő Fernando Alonso (Ferrari) lett a második, és a német Sebastian Vettel (Red Bull) a harmadik.
A 33 esztendős ausztrál pilóta, aki rajt-cél győzelmet aratott Barcelonában, idei első, pályafutása harmadik futamgyőzelmét könyvelhette el.
A hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes) a negyedik lett; idei visszatérése óta a mostani a legelőkelőbb helyezése.
Az ötödik pozícióban a vb-címvédő Jenson Button (McLaren) ért célba, a brit versenyző ezzel továbbra is vezeti a pontversenyt.
A 2008-ban világbajnok brit Lewis Hamilton (McLaren) az utolsó előtti körig a második helyen robogott, ám defekt miatt kénytelen volt feladni a viadalt.
Hiba nélkül zajlott le a rajt, Webber tartotta első helyét, mögötte csapattársa, Vettel robogott. Hamilton ugyan megpróbált betörni a két Red Bull-pilóta közé, ám azok nem hagyták magukat. Utánuk Alonso, Button és Schumacher következett, vagyis a rajtsorrendben elfoglalt pozíciók nem változtak a viadal első körének végén.
A 15-18. körben lezajlottak a kerékcserék. Schumacher megelőzte Buttont és ötödikké lépett elő, míg Hamilton a boxutca kijárata után a 18. körben Vettel elé került, s ezzel a második volt a versenyben.
A 25. körben Webber, Hamilton, Vettel, Alonso, Schumacher, Button volt a sorrend.
Féltávnál az élbolyban nem változott semmi: Button ugyan keményen kergette Schumachert, a hétszeres világbajnok azonban ügyesen védte pozícióját.
Az 55. körben Vettel - fékhibája miatt - másodszor is a boxutcában járt, s a negyedik helyre tért vissza.
Egy körrel a zárás előtt Hamilton autójának bal első kereke szétrobbant, és a brit versenyző kénytelen volt feladni a viadalt. Ezzel Alonso megszerezte a második helyet, míg Vettel lett a harmadik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: