2018-06-16 12:20:51• hírek • Szatmár.ro

Vonattal ütközött egy személyautó Szatmár megyében

Foto: ISU Satu Mare
Foto: ISU Satu Mare

Ma reggel 9.00 óra környékén a nagykárolyi tűzoltóság embereit riasztották egy vasúti átjáróban történt balesethez. Az eset a Szatmár megyei Reszege (Resighea) település közelében történt.

Egy személygépkocsi éppen megközelítette a vasúti átjárót, amikor a Reszege-Érmihályfalva-Nagyvárad vonalon közlekedő szerelvény feltűnt, és már nem tudták elkerülni az ütközést.


A sofőr szerencséje az volt, hogy a vonat éppen csak, hogy elindult az állomásról, így nem hajtott nagy sebességgel. A helyszínre érkező SMURD-os mentőszolgálat emberei már az autóból kiszállva találták a balesetet szenvedett férfit, aki sérülések nélkül megúszta az incidenst.


Sajnos nem ez az első eset az utóbbi időben, hogy tragédiával végződik egy-egy jármű és vonat ütközése. Emlékezzünk csak vissza, hogy nemrégiben tragikus körülmények között halt meg négy fiatal, amikor át akartak hajtani a síneken autójukkal, de vonattal ütköztek. Öten utaztak a járműben, négy 20 és 21 év közötti fiatal nő azonnal szörnyethalt a balesetben, egy pedig súlyos sérüléseket szenvedett.


Hogy az ehhez hasonló balesetek számát csökkentsék, a forgalmas átkelőpontokon vagy kereszteződésekben minden esetben sorompókat tennének, hogy korlátozzák a forgalmat.


A Parlament elé terjesztett törvényjavaslat előírja, hogy a vasútvezető köteles biztosítani a kereszteződések láthatóságát úgy, hogy a növényzetet a kereszteződés körüli 150 méteres körzetben eltakarítja.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: