2005-08-10 00:57:03• hírek • Szatmar.ro

Volvo 2006

A vadonatúj Volvo C70 kabrió és kupé is egyszerre! Szeptemberben bemutatkozik.

Van helye a nap alatt! A vadonatúj Volvo C70 nem csak kabrió, hanem kupé is. Különleges, három részből álló, lehajtható kemény tetejének köszönhetően a Volvo C70 ügyfelei kompromisszumok nélkül élvezhetik az életet, függetlenül attól, hogy a tető nyitva van, vagy csukva. A vadonatúj Volvo C70 bemutatkozója szeptember közepén lesz a frankfurti szalonon, és 2006 első felében szállítják ki az első kocsikat.


„Sikerült egy olyan vonzó kabriót készítenünk, amely egy apró gombnyomásra ugyanolyan elegáns kupévá változik, így a vásárló két kocsit kap egyszerre, melyben négy felnőtt fér el.” – mondja a Volvo Cars elnöke és ügyvezetője, Hans-Olov Olsson.
A vadonatúj Volvo C70 ugyanolyan méretű és szélességű, mint elődje, de teljes értékű négyüléses. Az előre törő orr-rész erőteljessé teszi a kocsi megjelenését.
„Nem könnyű dolog összehozni azt, hogy egy autó vonalvezetése tetővel és tető nélkül is harmonikus legyen.” – mondja Fedde Talsma, a vadonatúj Volvo C70 formatervezéséért felelős menedzsere. „Úgy döntöttünk, hogy először a kupét tervezzük meg, és amikor elégedettek voltunk az eredménnyel, megtettük a szükséges változtatásokat, hogy a kupé vonalaiból kabriót varázsoljunk. Tapasztalataink szerint ez a legjobb módszer erre a feladatra.”

 

Egyedülálló biztonsági megoldások
A vadonatúj Volvo C70-est úgy tervezték, hogy aktív- és passzív biztonság szempontjából új mércét állítson a kabriók között. A kocsi karosszéria-szerkezete előre mutató, számtalan olyan megoldást tartalmaz, mely a nyitott kocsik között különlegesnek számít. A tető hiányát megerősítések és kifinomult technikai megoldások kompenzálják. Az egyik egyedülálló megoldás az ajtóba épített függönylégzsák (IC), amely a magas szintű oldalvédelem részét képezi.
Mivel a függönylégzsák a normál Volvókkal ellentétben nem kerülhetett a tetőbe, így azt az ajtóba építették, és működéskor felfelé fúvódik fel.

A Volvo biztonsági mérnökei különösen feszesre tervezték a függönylégzsákot. Ennek eredményeképpen a légzsák megáll függőlegesen, és hatásosan védi az utasok fejét. Ráadásul csak lassan ereszt le, és így borulás esetén is tudja védeni a bent ülőket. Ez a megoldás egyedülálló az autóiparban.


Nagy torziós merevség
A különböző tartóelemek hálójából álló karosszéria-struktúra nem csak a magas színvonalú biztonsághoz, hanem a különlegesen nagy torziós merevséghez is hozzájárul. Ez kétszer akkora, mint az előző C70-esben. Felhajtott tetővel további tíz-tizenöt százalékkal növekszik a karosszéria merevsége.
„A merev karosszéria fontos az autó menettulajdonságai szempontjából.” – mondja a C70-es projektmenedzsere, Patrik Widerstrand. „Stabilabbá és egyszerűbben vezethetővé, ugyanakkor dinamikusabbá és élvezetesebben vezethetővé teszi a kocsit.”
A vadonatúj Volvo C70 kezdetben soros öthengeres motorokkal lesz kapható, a csúcsváltozat a 2,5 literes, 220 lóerős (162 kW) T5-ös változat, melynek maximális nyomatéka 320 Nm. A 2,4 literes szívó változatok teljesítménye 170 lóerő (125 kW) és 140 lóerő (103 kW).
2006 folyamán később mutatkozik be a 2,4 literes, öthengeres dízelmotor, melynek teljesítménye 180 lóerő.

 

Együttműködés Pininfarinával
A vadonatúj Volvo C70-es fejlesztése és gyártása a közismert olasz céggel, a Pininfarinával közösen történik. Akárcsak elődje, így az új C70-es is Uddevalla-ban, Svédországban készül.
„A Pininfarina kiváló partner, és nagy tapasztalata van a kabriók fejlesztésében és építésében.” – mondja Hans-Olov Olsson.
Az első generációs C70 kabrió legsikeresebb éve 2004 volt, amikor több mint 8 000 darabot adtak el belőle.
„A vadonatúj C70-esünk az első nyitható tetejű autó a prémium kategóriában, melyben négy felnőtt elfér, és acélból készült a teteje. Úgy gondoljuk, hogy ez nagyon keresett kombináció lesz. Éppen ezért arra számítunk, hogy az első generációs C70-eshez képest meg tudjuk kétszerezni eladásainkat.” – mondja Hans-Olov Olsson.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: