2015-09-01 14:33:30• hírek • MTI

Volt ANAF és DIICOT vezetőket vettek őrizetbe

Őrizetbe vették kedden az adóhatóság (ANAF), illetve a szervezett bűnözés és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) volt vezetőjét, akiket befolyással való üzérkedéssel és megvesztegetés elfogadásával gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Az ügyészek szerint Serban Pop, az ANAF korábbi elnöke csaknem negyedmillió eurónyi megvesztegetést fogadott el Horia Simu román üzletembertől, annak érdekében, hogy az adóhatóságnál meghamisítsák azt a jelentést, amelynek alapján a DIICOT vizsgálatot indított a román rézipar legfontosabb szereplőjeként ismert Simu ellen. A DNA szerint a pénzből Alina Bica, a DIICOT volt főügyésze is több mint 17 ezer eurót kapott, amiért a vádhatóságánál megszüntette az üzletember ellen indított eljárást.

Az adóhatóság korábban arra a következtetésre jutott, hogy Simu több mint másfélmillió eurónyi jutalékot fizetett ki partnereinek törvénytelenül. Az ANAF jelentése alapján pénzmosásért és bűnszövetkezetben való részvételért indított eljárást Simu ellen a DIICOT. Ennek leállítását az ügyészek szerint az üzletember a tavalyi év folyamán megvesztegetéssel érte el.
Az ügy mindhárom szereplőjét más ügyekben is törvénytelenségekkel gyanúsítja a DNA. A vádhatóság múlt héten emelt vádat Simu ellen, aki állítólag törvénytelenül kapott a piaci érték másfélszeresére rugó kártérítést egy államosított ingatlanért. Ugyanebben az ügyben vádlottként szerepel az államosított ingatlanokért kártérítést megítélő bizottság volt tagjaként Alina Bica is.

A DIICOT volt vezetőjét eddig olyan ügyekben állították bíróság elé, amelyek korábbi tisztségeivel kapcsolatosak, most azonban olyan ügyben került fogdába, amely főügyészi ténykedésével áll összefüggésben.

Az adóhatóság volt elnöke ellen egy a román médiapiacot érintő állítólagos zsarolási ügyben emeltek korábban vádat.

A Romániában zajló korrupcióellenes kampányban nem először kerülnek rács mögé olyan intézmények vezetői, amelyeknek éppen a törvényesség betartása felett kellene őrködniük. A román médiakommentárok egy része ezt a DNA pártatlanságának bizonyítékaként értékeli, és azt hangoztatja, hogy Romániában immár senki sem áll a törvények felett. Mások viszont arra következtetnek az ilyen esetekből, hogy a román társadalmat velejéig áthatja a korrupció, és még azokban sem lehet bízni, akiknek a törvények betartatása a feladatuk.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: