2018-04-04 11:19:15• hírek • Szatmár.ro

Vízvezetékcsere a Hegyi úton: kezdődnek a munkálatok

Hatalmas lyuk keletkezett hétfőre virradóra a Hegyi úton, Szatmárnémeti egyik legforgalmasabb útszakaszán.

Leitner János, az APASERV igazgatója elmondta, hogy az előzetes értesülések igazak: az aszfalt azért szakadt be, mert az utca alatt futó egyik vízvezeték eltört, majd a kiömlő víz kimosta a homokos-földes réteget az úttest alól.


Egy csőtörésnek számtalan oka lehet, beleértve a lefektetett csövek elöregedését és azt is, hogy a nyomásszintet nem sikerül valamiért stabilizálni. 


A közeljövőben több intézkedést is foganatosítanak, hogy minél előbb visszaállhasson mind a gyalogos, mind az autós forgalom a normál kerékvágásba. A keletkezett lyuk betömése és leaszfaltozása nem az egyetlen tennedő. Leitner János elárulta ugyanis, hogy a Hegyi út teljes szakaszán kicserélik majd a vízvezetékeket, hogy többé ne fordulhasson elő hasonló probéma.


A vízvezetékrendszer kiépítése, fejlesztése meglehetősen összetett és munkaigényes folyamat. A fektetéskor vagy a korábbi csővezetékek cseréjében nehézségeket okoz a többi közműrendszerhez (vezetékek, csővezetékek) való igazodás, amit szigorú előírások szabályoznak. 


A munkálatok a gyalogosokat érintik majd, hiszen a vezetékek a járda alatt futnak, az autósok viszont gond nélkül haladhatnak majd az érintett szakaszon. A vízvezetékek lecserélése vélhetően május végére fejeződik majd be.


Az igazgató arról is beszélt, mit érdemes tudni a ma reggelre kialakult gödörről a Bujorului utcán. Elmondása szerint a Hegyi úti esethez hasonlóan csőtörés történt, a szakemberek pedig már dolgoznak a  probléma elhárításán, illetve a lyuk feltöltésén és leaszfaltozásán. 




 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: