2019-04-15 05:41:55• hírek • Bede Emőke

Vizsgálatot kezdeményezett a tanfelügyelőség két Szatmár megyei iskolában is

A hétvégén a román nyelvű sajtóban két olyan iskolai eset is megjelent, melyek során diákokat szégyenítettek meg vagy bántalmaztak fizikálisan.

Az első pillantásra súlyosabbnak tűnő ügy a remetemezői tanintézményben történt, ahol a szülők elmondása szerint a betegség miatt hiányzó tanítónőt a takarítónő helyettesítette. A nő ennek alkalmával egy elméletileg már rég nem alkalmazott fegyelmezési módszerrel, kemény tenyeresekkel térített jobb belátásra egy rakoncátlankodó elsőst. A felháborodott szülők az iskola igazgatójához fordultak, de mivel onnan nem kaptak kielégítő választ, ezért a Szatmár Megyei Tanfelügyelőséghez szeretnének fordulni – mutatta be az esetet az egyik román híroldal.


A másik ügy Nagykárolyban, a Vasile Lucaciu Általános Iskolában történt, ahol a szülők szerint az osztályfőnök az egész osztály előtt alázta meg a gyermeküket. A lány ugyanis megfestette a haját, viszont ezt a pedagógus nem nézte jó szemmel, mi több, ollót nyomott a diáklány kezébe, és arra kötelezte, hogy ott helyben vágja le a saját haját. Az egyik ott dolgozó tanár szerint a lánynak már napokkal korábban jelezték, hogy változtassa vissza haja színét, ám a felszólítás mit sem ért.


A médiában megjelenő hírekkel kapcsolatban a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség vasárnap este sajtóközleményt adott ki, melyben kifejtették, hogy Calin Durla főtanfelügyelő felvette mindkét tanintézmény vezetőjével a kapcsolatot. Remetemezőn vizsgálóbizottságot állítottak fel, a helyi rendőrség pedig hivatalból nyomozást indított. A nagykárolyi ügyet pedig pedig hétfőn fogják kivizsgálni. Hozzátették: Durla kiemelt figyelemmel fogja követni a követni a két ügyet, s azt is, hogy a felelősöket milyen szankciókkal fogják sújtani.


2018-2019-es tanév első félévében nem kevesebb mint nyolc, iskolában történt bűncselekményt regisztrált a Szatmár Megyei Rendőrség. Négy esetben testi sértés történt, kettőben lopás, illetve volt egy gondatlanságból elkövetett testi sértés is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: