2011-01-25 16:10:33• hírek • Szatmar.ro

Vizes Élőhelyek Világnapja

A vizes élőhelyek megőrzésének elősegítése, és az ehhez szükséges jogi, intézményi keretek megalapozása volt a célja annak a nemzetközi összefogásnak, amelyet Iránban kötöttek 1971. február 2-án.

Az időközben világnappá növő dátumon fogalmazták meg azt a szöveget, amely 1975-től kezdődően lépett érvénybe, s amelynek révén a kormányok felelősséget vállaltak a biológiai sokféleség megőrzéséért, a vizes területek védelméért. Mára közel 80 millió négyzetkilométer vizes területet ölel át az összefogás és összesen 116 állam - köztük Románia is - csatlakozott a „zöld" elhatározáshoz.

Mivel az ENSZ a 2011-es évet az Erdők Nemzetközi Évének nyilvánította, február 2-án a Vizes élőhelyek és az erdők címmel indul projekt a vizes erdős területek megismerésére.

Az említett dátum azonban egybeesik a diákok vakációjával, ezért a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség és a Szatmár Megyei Erdészeti Hivatal úgy döntött, hogy előrehozza a tervezett akciójukat, így kedden közösen tartott környezetvédelmi ismertetőt a Nicolae Steinhardt Ortodox Teológia Líceumban. Az interaktív környezetvédelmi órán 25 diák vett részt, a bemutató után pedig a kicsik olyan különböző állatokat megjelenítő álarcokat készítettek, amelyek az említett területekre jellemzőek.

Csütörtökön a Kossuth-kert-i Zöld Házban folyatódik az akció 10 órától, ahol számos környezetvédelmi egyesület képviseli majd magát, de jelen lesznek a Constantin Brancus iskola diákjai is, tudtuk meg Békessy Erzsébettől, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetőjétől.


Az előadás után a gyermekek maszkokat készítettek
Az előadás után a gyermekek maszkokat készítettek




Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: