2017-12-27 11:35:18• hírek • Bede Emőke

Víz tört fel a nagymajtényi földgázkútból

Mint arról korábban már többször beszámoltunk, december 18-án, a hajnali órákban lángok csaptak fel a nagymajtényi földgázkútnál. A tornyot épp a napi termelési folyamatra készítették elő, amikor a kiszabaduló gáz belobbant, és szakszerű eloltására azóta sem találtak megoldást.

December 27-én, 00:30-kor azonban újabb akadállyal kellett szembenézniük a tűzoltóknak. A földgázkút forrásából a gáz mellett a talajvíz is utat tört magának. A víz sajnos eloltotta a lángokat, ez pedig a gáz felhalmozódását és ezzel együtt a robbanásveszély jelentős megnövekedését eredményezte.
 

A veszély elhárítása érdekében a lánglovagoknak újra lángra kellett lobbantaniuk a gázt. A manőverre egy jelzőpisztoly segítségével került sor. Az akció meglehetősen hangos volt, néhol a föld rengését is érezni lehetett, érthető tehát, hogy a beavatkozás kisebb riadalmat keltett Nagymajtény lakossága körében. A tűzoltóság azonban nyugalomra inti a majtényiakat, hiszen mindent ellenőrzésük alatt tartanak -közli az agendapompierului.ro.
 

A szerda délután tartott sajtótájékoztatón, melyen jelen voltak a kanadai szakértők is, Raed Arafat államtitkár arról számolt be, hogy elsődleges feladatnak a biztonság fenntartását – még ha ez lassabb munkát is eredményez is - és a lakosság folyamatos tájékoztatását tekinti. Hogy mikor fékezik meg végleg a gáz feltörését, arról egyelőre korai volna nyilatkozni, hiszen a helyzet napról napra változhat. Annyi azonban bizonyos, hogy a tűzoltók folyamatosan jelen vannak a helyszínen és a szakemberek segítségével azon dolgoznak, hogy mielőbb megoldást találjanak a helyzetre. Előbbiek speciális védőfelszerelést használva és állandó vízhűtés mellett bontják el a torony megmaradt elemeit, mielőtt azok újfent a kútfőre omolnának. A tűzoltók egészen addig tartják életben a lángokat, míg végre sikerül meggátolni a gáz feltörését. Ha ezt sikerül elérni, akkor speciális oltóanyaggal fojtják majd el a tüzet.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: