2007-06-07 21:43:33• hírek • István Löchli

A Hattyúk tava Szatmárnémetiben

 A híres kijevi balettintézet előadást tartott az Északi Színházban.
A rendkívül magas jegyárak ellenére is telt ház fogadta a világhírű kijevi balettintézet előadását az Északi Színházban. Nem is meglepő, hiszen a kijevi Európa egyik leghíresebb balettintézete. Előadásukban a Hattyúk tava volt látható.
Romániában a kijevi balettintézet még soha nem lépett fel, de most nyolc nagyvárosba is ellátogatnak különleges előadásukkal. Bár a felnőtteknek egy jegyért 80 RON-t, a nyugdíjasoknak és a diákoknak pedig 60 RON-t kellett fizetni, az érdeklődés így is nagy volt, s szinte teljes mértékben megteltek a színház sorai. Az előadás előkészületei már hónapok óta elkezdődtek, hiszen speciális felszereléseket kellett beszerezni ahhoz, hogy a balettintézet fel tudjon lépni az Északi Színház színpadán. Szatmárnémetiben az előadás azért is különlegességnek számít, mert még soha balettelőadást nem láthatott a helyi közönség.
 
A csodálatos előadást a közönség vastapssal jutalmazta, és biztosra vehető, hogy éveket kell majd várni arra, hogy újabb balettelőadásra kerüljön sor városunkban.
{google}-2687158960378897962{/google}
 
 
 
 
 


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: