2009-02-18 23:01:08• hírek • MTI

Vita az EP-ben, a romániai képviselők között

A magyar kisebbség helyzetével kapcsolatban szólalt fel több romániai magyar és román képviselő az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén szerda este.

Az úgynevezett egyperces (napirend előtti) felszólalások sorát Sógor Csaba (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) nyitotta, aki a tíz nappal korábbi sepsiszentgyörgyi tüntetés mondanivalóira hívta fel a figyelmet. A megmozdulás egyebek között a székelyföldi autonómiáért, a romániai magyar kisebbség közösségi jogainak érvényesítéséért emelt szót.

Tőkés László Királyhágó melléki püspök arról beszélt, hogy Romániában a tavalyi választások nyomán "átalakult a politikai táj", de Erdélyben nem változott a román-magyar viszony: például magyarellenes túlkapásokra került sor, és folyik az aránytalan asszimiláció. Mint mondta, (a térségbe látogatott) Traian Basescu elnök "sem látta jól" a helyzetet.


Winkler Gyula (RMDSZ) ugyancsak utalt a sepsiszentgyörgyi tüntetésre, illetve a vezető posztok nagykoalíció általi "szétosztására", amelynek fogalmazása szerint "van egy kisebbségellenes arculata", hiszen a magyar származású köztisztviselőket több helyütt felváltják a román származásúak.

A román képviselők közül Nicolae Vlad Popa ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy Romániában a kisebbségi jogokat garantálja az alkotmány, a magyarok arányos képviseletet élveznek, és a választási kampány során senki nem akarta megsérteni őket.

Calin Chirita szerint elfogadhatatlanok a Romániát ért bírálatok, mert az ország tiszteletben tartja a nemzetközi normákat és a kisebbségi jogokat.

Alexandru Nazare úgy vélte, a román állam sok jogot garantál, de "tartozik is még" a kisebbségeknek, mindenekelőtt a romáknak. A Veszprémben meggyilkolt román kézilabdázó ügyével kapcsolatban úgy ítélte meg, hogy annak határon átnyúló következményei vannak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: