2009-03-17 12:43:51• hírek • Pietsch Lajos/MTI

Vita a fegyvertartásról Németországban

Újult erővel lángolt fel a vita Németországban a fegyvertartás ellenőrzéséről a winnendeni tragédia után.

A stuttgarti ügyészség eljárást indított a 17 éves merénylő, Tim Kretschmer apja ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával. Az apa ugyanis 15 fegyvert tartott otthon hatósági engedéllyel; fia az összesen 16 halálos áldozatot követelő vérfürdőt egy el nem zárt Beretta típusú pisztollyal követte el. Amennyiben az apát bűnösnek találják, öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik.

A fegyvertartás engedélyezésével kapcsolatos törvények szigorítását a parlamenti pártok többsége elvetette, utalva arra, hogy a 2002-ben elkövetett hasonló iskolai vérfürdő után a korhatárt a legtöbb fegyverfajta esetében 21 évre emelték, s ezzel Európában az egyik legszigorúbb törvényt vezették be. Németországban több mint 10 millió lőfegyver van hivatalos engedéllyel magánkézben, szakértők szerint további mintegy 10 millió illegálisan. A fegyverlobby nyomására Wolfgang Scha:uble belügyminiszter 2007-ben kezdeményezte, hogy a korhatárt ismét 18 évre szállítsák le, a politikai pártok és a közvélemény ellenkezésének hatására azonban végül elállt ettől.

A magánkézben lévő fegyverek magas száma mellett a másik problémát a lövészegyletek jelentik. Ezek tagjainak száma megközelíti a 2 milliót, s közülük csaknem 300 ezer olyan kiskorú, aki külön engedéllyel lehet tag. Tim Kretschmer is így lett tag apja egyletében, ahol rendszeres lőgyakorlatokat végzett. Akárcsak az a 19 éves Robert Steinha:user, aki a 2002-es erfurti ámokfutást követte el, s 16 diákot, illetve tanárt mészárolt le.

Ennek nyomán vetette fel a német kancellár a fegyvertartás ellenőrzésének szigorítását s azt, hogy a hatóságok előre be nem jelentett ellenőrzéseket végezhessenek a fegyvertartási engedéllyel rendelkezőknél. A koalíciós partner szociáldemokraták a kezdeti elutasítás után keddre visszakoztak, s megfontolásra érdemesnek minősítették Angela Merkel javaslatát. Utaltak arra, hogy ehhez törvénymódosításra van szükség, s ügyelni kell a szabadságjogok biztosítására, így a magánlakások sérthetetlenségének tiszteletben tartására.

Az SPD azt hangoztatta: biztosítani kell azt, hogy a fegyvertartás szabályainak betartását azok megsértésének gyanúja esetén csakis  hatósági felhatalmazásra és rendőrök ellenőrizhessék. A szociáldemokraták az ellenzéki Zöldekkel együtt olyan törvénymódosítást is sürgetnek, amely előírná, hogy még engedélyezett fegyvert - illetve lőszert - se lehessen otthon, a lakásban tartani.

Szakértők ugyanakkor arra figyelmeztettek: önmagában már az említett magas számok is jelzik, hogy a fegyverekkel történő visszaélésekkel szemben nem létezik abszolút biztonság.

Németországban engedéllyel könnyű lőfegyvert beszerezni

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: