2013-08-13 11:21:51• hírek • mti

Basescu rendre utasítaná Magyarországot

Magyarország és Románia érdekei közösek a nemzeti közösségek védelmét illetően, ezért Magyarország az építő párbeszédre és az együttműködésre törekszik ebben a kérdésben is - közölte a Külügyminisztérium hétfőn az MTI-vel. A Külügyminisztérium közleményében azt írták, hogy Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet a román külügyminisztériumban hétfőn ismertette a magyar kormány álláspontját a Traian Basescu által érintett kérdésekben. A magyar diplomata kifejtette, hogy Magyarország elkötelezett a térség stabilitása mellett, amelynek természetes részét képezik az emberi jogok, valamint a nemzeti közösségek jogainak biztosítása - fogalmaztak. A közleményben kiemelték: a magyar kormány következetesen támogatja a romániai magyarság demokratikusan felvetett igényeit, amelyek összhangban állnak az európai normákkal és gyakorlattal. A nemzeti közösségek védelmében is közösek a két ország érdekei, e kérdésben is "az építő párbeszédre és együttműködésre törekszünk" - olvasható a közleményben.

Románia vezető szerepet fog vállalni "Budapest rendreutasításában" - jelentette ki hétfőn egy székelyföldi fórumon Traian Basescu román államfő, aki szerint Magyarország az "instabilitás tűzfészkévé" vált a kisebbségi kérdésben. A "magyar politikai elit" részvételével lezajlott székelyföldi rendezvényekről szólva Basescu úgy vélekedett: ezek túllépték az illendőség határát, és ez többé nem ismétlődhet meg. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke elfogadhatatlannak nevezte a fenyegetőzést.

Traian Basescu a 11. Marosfői Nyári Egyetem megnyitóján, a külhoni románság képviselőinek jelenlétében rendezett fórumon kijelentette, hogy Romániában nem fog semmilyen autonóm térség alakulni. Kifejtette: azok, akik azt hiszik, hogy etnikai kritériumok alapján fogják az ország közigazgatását megszervezni, a sztálinistákkal tévesztik össze Románia vezetőit, mert csak a sztálinisták hoztak létre magyar autonóm tartományt.

Basescu kifejtette: Romániában a kisebbségvédelem törvényes kerete nagyon jó, de egyesek úgy képzelik, hogy az alkotmányos küszöböket át lehet lépni. "Nekik innen, Hargita megyéből üzenem: egyetlen alkotmányos küszöböt sem lehet vita tárgyává tenni, sem átlépni. Jöhet Hargita és Kovászna megyébe az egész magyar politikai elit. Egyébként valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, hogy ezt ilyen lazán megtehették"- fogalmazott a román elnök.

Hozzátette: Románia nagyon gyorsan lépni fog, más országokkal együtt, mert Magyarország az "instabilitás tűzfészkévé" vált a kisebbségi kérdésben. "Románia vezető szerepet fog vállalni Budapest rendreutasításában" - jelentette ki Marosfőn a román államfő.

A politikus kifejezte reményét, hogy a Marosfői Nyári Egyetem nem lesz a Tusványosként emlegetett Bálványosi Nyári Szabadegyetemre adott válasz. "Ha tusnádi szabadegyetem olyan lesz, mint idén, akkor valószínűleg nem kerül többé lebonyolításra Románia területén" - szögezte le Basescu.

Tőkés László európai parlamenti képviselőre, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökére utalva Basescu azt mondta: aki védhatalmat kér egy másik államtól Erdély fölé, az nem érdemli meg a román állampolgárságot. Hozzátette, hogyRománia nem így kíván a külhoni románok védelmében fellépni, csupán annyi jogot kér számukra a szomszédoktól, amennyit Románia is biztosít a területén élő kisebbségeknek.

A július 23. és 28. között megrendezett 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen több magyarországi és erdélyi politikus bírálta azt a bukaresti közigazgatási átszervezési tervet, amely a Székelyföldet az ott élők akarata ellenére romántöbbségű régióba olvasztaná. A román sajtóban nagy visszhangot kapott Tőkés László azon javaslata, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi státust" az erdélyiek érdekében.

Éles elutasítással reagáltak Romániában Vona Gábornak az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által szervezett táborban tett szombati kijelentéseire is. A rendezvényen a Jobbik elnöke a romániai magyarok helyzetéről úgy vélekedett: ha a magyar érdek csak konfliktus vállalásával képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell.

A román külügyminisztérium egy-egy közleményben tiltakozott mind a tusnádfürdői, mind pedig a borzonti táborban elhangzott kijelentések ellen. Az utóbbira reagálva a magyar külügyminisztérium vasárnap leszögezte: a Jobbik ellenzéki párt, amely nem vesz részt a magyar kormányzat munkájában, és nem is osztozik annak felelősségében.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hétfőn bírálta Traian Basescu román államfőt a Magyarországra vonatkozó nyilatkozata miatt, amely szerinte "túlméretezett, és olajat önt a tűzre".

Az RMDSZ elnöke a Mediafax hírügynökségnek elmondta: az EU-ban nincs helyük az ilyen jellegű nyilatkozatoknak, és úgy véli, az utóbbi időben senki nem vette igénybe a román-magyar kétoldalú kapcsolatokban az RMDSZ és aromániai magyarság által felkínált híd szerepet, amit ez a közösség betölthet Románia és Magyarország között.

"Nem értem, Basescu miért nyilatkozott így, és nem hiszem, hogy ebben a hangnemben kellene folytatnunk" - mondta az RMDSZ elnöke.

Hasonló bírálatot fogalmazott meg Eckstein-Kovács Péter, aki Basescu kisebbségi tanácsadója volt. Az RMDSZ volt szenátora szerint rosszat sejtet, hogy Románia "az ostort mutogatja" Magyarországnak egy ellenzéki politikus nyilatkozata miatt.

"Felelőssé tenni a magyar kormányt Vona Gábor nyilatkozata miatt túlzás és eltér az európai szellemiségtől" - mondta Eckstein-Kovács, aki szerint Basescu állásfoglalása nem volt diplomatikus.

A román elnök egykori riválisa, Mircea Geoana volt külügyminiszter, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora választási érdekekkel magyarázta Traian Basescu román államfő Magyarország "rendreutasításáról" szóló kijelentését.

A volt külügyminiszter szerint az elnök "kétségbeesett népszerűség-hajhászása" veszélyes ellentétet szíthat, amire semmi szükség 2013-ban, az uniós tag Romániában.
"A legnagyobb veszély az, ha Romániát látják instabilitási tényezőnek Európában" - mondta Geoana.

A PSD egy másik politikusa, Mircea Dusa védelmi miniszter, Hargita megyei parlamenti képviselő üdvözölte Basescu nyilatkozatát, és kifejezte örömét, hogy a román állam intézményei végre "a nemzeti méltóság védelmére keltek".

Az államfőhöz közel álló Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnök, a jobbközép Polgári Erő elnöke a Mediafaxnak azt mondta: pontosítást vár az Elnöki Hivataltól Basescu kijelentéseivel kapcsolatban. Ungureanu kifejtette: a szélsőséges retorikát európai szinten el kell ítélni, és jó lenne, ha Románia és Magyarország miniszterelnöke ugyanazon mikrofonnál ítélne el minden antidemokratikus, etnikai gyűlöletet szító nyilatkozatot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: