2006-08-24 23:01:28• hírek • Szatmar.ro

Megvesztegették, el is fogták

rnd Nem újdonság: egy szatmári rendőrt sikerült megvesztegetni.

Nem újdonság: egy szatmári rendőrt sikerült megvesztegetni.  Az viszont már újdonságszámba megy, hogy valóban el is fogták a szóban forgó hatósági közeget. A Korrupcióellenes Igazgatóság munkatársai tegnapelőtt előzetes letartóztatásba helyezték Bogdan Doncát, a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség gazdasági bűntényekkel és csalásokkal foglalkozó osztályának rendőrfelügyelő–helyettesét.

A rendőrtisztet egy jól megszervezett akció során leplezték le. Doncán akkor ütöttek rajta a rendőrök, amikor az éppen 500 eurót fogadott el egy személytől, ezen összegért megígérte, hogy lezárja a nyomozást egy, a megvesztegető személyével kapcsolaltos bűnügyben. Olcsónak nevezhető a rendőrségi ügyek ilyen módon való rendezése, azonban ezen esetre most fény derült. A rendőr a rajtaütés után menekülőre fogta a dolgot, személygépkocsijával sikerült kereket oldania az őt üldöző ügyészek és rendőrök elől. Ezt követően a pénzt barátnője lakásán dugta el, remélve, hogy senki nem jön rá a turpisságra. Nem így történt, Donca is meg a pénz is csakhamar meglett, ügyében a napokban hoznak döntést a Korrupcióellenes Igazgatóság ügyészei. Ha Donca számára rosszul sülnek el a dolgok, akkor a 24 órás előzetes letartóztatásból 29 napos fegyház lesz az ügy bírósági tárgyalásáig, ami után akár több év letöltendő börtönbüntetést is kaphat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: