2012-02-17 06:24:58• hírek • www.blikk.hu

Visszatérnek a kiesettek a Való Világ Villájába!

Hétfőtől újra teljes létszámmal „üzemel" a ValóVilág Villa! Az elmúlt öt hónap folyamán kiesett játékosok ugyanis visszaköltöznek a villába, hogy egy kicsit feldobják a hangulatot a finalisták utolsó hetében.

Fecó, Vera, Seherezádé, Csaba és Attila persze mit sem tud arról, hogy végjátékban még mennyi kihívással kell szembenézniük, hiszen néhány játékos számára komoly gondot okoz majd, hogy újra együtt kell élnie pár egykori villalakóval.

Talán Vera lesz az, aki a legtöbb intrikára számíthat, hiszen ő az a játékos, aki a legkevésbé kedvelt a kiesettek között. Arról nem is beszélve, hogy ők már tisztában vannak Vera múltjával, vagyis mindenki látta pornóvideóját; kérdés, hogy képesek lesznek-e magukban tartani.

- Nagyon nehéz lesz megállni, hogy ne kotyogjuk ki Vera múltját, de sajnos ez a szabály - mondta a Blikknek Péter (34). - Másrészről pedig én már inkább sajnálom azt a lányt, nem vagyok biztos benne, hogy akarom-e őt bántani, alaposan megszívatta már ő magát. Hamarosan kijön, és olyan dolgokat vágnak majd az emberek a fejéhez egy bevásárlás során, amire rémálmaiban sem gondolt, úgyhogy én azzal a céllal megyek be, hogy Attilát felrázzam egy kicsit.

Vele ellentétben Veronika már nem így gondolkodik, ő szíve szerint azonnal Vera és a többiek arcába vágná az érzékeny lelkű lány sorsát.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: