2018-01-31 08:50:06• hírek • Bede Emőke

Visszalépett a bajnokságtól az Olimpia

Leküzdhetetlen anyagi gondokkal találta szembe magát a futballcsapat, így Merkli István klubelnök úgy döntött, kiszállnak a másodosztályú labdarúgó-bajnokságból.

Mint arról már a Szatmár.ro is többször beszámolt, az Olimpia az utóbbi időszakban egyre nagyobb adósságokat halmozottt fel, ennek összege már eléri az 500 000 eurót. A pénzhiány pedig a klub működését is ellehetetlenítette. A csapat nem jutott el az idegenben játszott meccsekre, több játékos is kiszállt az elmaradó fizetések okán, a pontlevonások miatt pedig a tabella legaljára kerültek -19 ponttal.


A tavalyi év során többször is kérte a klub a Szatmár Megyei Tanács segítségét az anyagi helyzetük rendezésére, azonban elutasító választ kaptak mondván, míg a könyvelésben olyan elköltött összegek szerepelnek, melyeket senki nem tud megmagyarázni, addig nem nyújthatnak több támogatást az Olimpia számára. Hasonlóképp a Helyi Tanács sem tudott rajtuk segíteni. Mivel más forrásokból sem sikerült pénzt szerezni a csapatnak, a klub egyelőre búcsúzik a bajnokságtól.
 

A Merkli István klubelnök szignójával ellátott és a Román Labdarúgó Szövetséghez (FRF) eljuttatott dokumentum szerint a visszalépés fő oka nem más, minthogy a csapat nem számíthat több anyagi támogatásra, így a működéshez szükséges feltételeket sem lehet biztosítani.  A felnőtt csapat mellett az U19-ben és U17-ben játszó ificsapatok versenye is befejeződött.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: