2012-10-11 11:30:15• hírek • MTI

Visszahelyezik a Budapest feliratot a bukaresti diadalívre

A román művelődési tárca szerdai közleménye rámutat arra, hogy a felújítási tervben a "Budapest" felirat helyreállítása is szerepel, amely a "román katonák dicsőségét hirdeti".

Visszahelyezik a "Budapest" feliratot a bukaresti diadalívre, a román hadsereg dicsőséges ütközeteinek helyszíneit megörökítő településnevek sorába - közölte szerdán a román művelődési és örökségvédelmi minisztérium.

A diadalívet 1922-ben emelték az első világháború emlékére, amelyet Románia a győztes oldalon, valamennyi románok által is lakott területet egyesítve fejezett be. A diadalív belső ívére tizenkét településnevet véstek fel. Ezek között szerepelt Budapest is, a román hadsereg 1919-es, a Magyar Tanácsköztársaság hadserege elleni győztes hadjáratának emlékét elevenítve fel. Az ismeretlen körülmények között bevakolt "Budapest" felirat visszahelyezésére az Adevarul című napilap indított sajtókampányt október elején.

A lap Hogyan tüntették el a hatóságok a magyarság kedvéért a román történelmet címmel indított cikksorozatot a múlt héten, amelynek során annak próbált utánajárni, ki a felelős a felirat bevakolásáért. Az egyik cikkben a katonai múzeum fotógyűjteményének nyugalmazott vezetőjét idézték, aki szerint a magyarok tehetnek arról, hogy a "Budapest" szó nem látható a diadalíven, mert "a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) folyton hatalmon volt, és a magyaroknak nem tetszik az a felirat".

Egy későbbi cikkben azonban a lap a bukaresti főpolgármesteri hivatal álláspontját is közölte, amely szerint a feliratot 1953-ban vakolták be, és az utóbbi hat évben, amióta a főváros átvette a diadalívet a műemlékvédelmi ügynökségtől, semmilyen átalakítást nem végeztek rajta.

A bukaresti városháza tájékoztatása szerint Sorin Oprescu főpolgármester idén februárban írt alá 6,5 millió euró összköltségvetésű szerződést a fejlesztési minisztériummal a diadalív restaurálásáról: a munkálatok kétharmadát uniós támogatásból fedezik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: