2007-10-10 06:19:03• hírek • Szatmar.ro

Brüsszelben a Bolyai ügy

babes-bolyaiegyetemMeghallgatást tartottak Brüsszelben a Babeş- Bolyai Egyetem ügyében.

Az Európa Parlament 785 tagja közül eddig mintegy kétszáz írta alá az erdélyi magyar tannyelvű állami egyetem létrehozását szorgalmazó nyilatkozatot.

Erről Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ európai képviselője számolt be azután, hogy kezdeményezésére Brüsszelben meghallgatást tartottak a Babes-Bolyai Egyetem ügyében. Ha az Európa Parlament képviselőinek több mint a fele aláírja a dokumentumot, akkor ez a testület hivatalos álláspontjává válik. A Babes-Bolyai román vezetői közül senki nem jött el. A részt vett külföldi szakértők többsége az európai biztonsági és együttműködési szervezet kisebbségi ügyekkel foglalkozó munkacsoportjában is ténykedik, például Robert Philipson nyelvész, a koppenhágai egyetem professzora is.
- Ellátogatva a Babes-Bolyai Egyetem internetes honlapjára, sajnos azt tapasztaltam, hogy ott még nem érvényesül igazán a többnyelvűség, a különbözőség tiszteletben tartása - mondta a dán professzor, majd így folytatta: pedig ez nem veszélyeztetné a román államot. Sőt, ha egy kisebbség biztonságban érzi magát, akkor lojális az adott államhoz, és a többség sem érez semmilyen aggodalmat. A többnyelvűség nem elkülönítené, hanem egymás iránt nyitottabbá tenné a kisebbséget és a többséget - hallhattuk Robert Philipson koppenhágai professzortól. Hasonló szellemű volt a többi hozzászólás is.

Kónya-Hamar Sándor a következőket mondta: Ez egy nyitás volt. Gondolom, hogy a következtetés, ami majd megfogalmazásra kerül a vita és az előadások végén és ez az anyag könyvbe kerül, írott formában nyoma lesz mindannak, ami itt elhangzott és amire majd hivatkozni lehet. Ki merem mondani, ha felvették Bulgáriát és Romániát megoldatlan gondjaival, akkor legyen bátorsága az uniónak vállalni azt, hogy saját ügye és a megoldásban feladatot kell vállalnia.

A meghallgatásból határozat-tervezet készül, amit ha 393 euroképviselő, vagyis a többség aláír, akkor az a hivatalos parlamenti álláspont rangjára emelkedik. Persze az aláírásokért lobbizni kell és a másik oldal is aktív. De 200 aláírásra már most biztosan számít Kónya-Hamar Sándor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: