2005-08-09 18:15:19• hírek • Szatmar.ro

Vissza az 50-eshez

20050809g2.JPGSzatmárnémeti kijáratainál a jövőben ismét csak 50 km/órával közlekedhetünk.

 

A Szatmárnémeti Közlekedési Bizottság úgy döntött ma délelőtti ülésén, hogy javasolják a városi tanácsnak  a város kivezető útjain a törvényes sebességkorlátozást, az 50 kilométeres óránkénti sebességet engedélyező táblákvisszaállítását - tájékoztatta a Szatmár.ro-t Kereskényi Gábor, a bizottság RMDSZ-es tagja.

Az ügy orvoslása érdekében egyébként az érintett környékek lakosai, valamint a városi rendőrség is több ízben fordult már a polgármesteri hivatalhoz, illetve a városi tanácshoz.

Amint Dorin Cigan, a városi közlekedésrendészet vezetője rámutatott: a változtatásra azért is szükség lenne, hisz ugyanis az idei év közlekedési baleseteinek negyven százaléka a Lucia Blaga sugárúton történt, éppen azért, mivel jelenleg ezen az úton a Petrom benzinkútig 60, ezt követően pedig a 70 kilométer/óra a megengedett sebesség. Ezek a balesetek hét halálos áldozatot, tizenkét súlyos sérülést és több könnyebb sérülést követeltek. A változás a Lucian Blaga sugárúton kívül a Batizi utat (itt jelenleg az Udvari útig 60 km/h, innen pedig 70 km/h a korlátozás), a Károlyi utat, valamint az Aurel Vlaicu utat (itt jelenleg 60 km/h-val lehet közlekedni) érintené, melyeken  szintén visszaállítanák a törvény által előírt 50-es határértéket.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: