2016-09-20 14:57:40• hírek • Szatmár.ro

Visky-bemutató a Magyar Dráma Napja alkalmából

2016. szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napja alkalmából, a budapesti Ars Sacra Fesztivál keretében láthatja először a közönség Visky András Pornó - Feleségem története című előadását a szerző rendezésében. A Szatmári Északi Színház Harag György Társulatának vendégjátékára a budapesti Bethlen Téri Színházban kerül sor. A tizenöt jelenetben, szünet nélkül játszott dokumentumjátékra a belépés ingyenes, a férőhelyek korlátozott számára való tekintettel azonban előzetes regisztráció szükséges az info@bethlenszinhaz.hu e-mail címen.

Az előadást - romániai ősbemutatóként - október 18-án, kedden a szatmárnémeti közönség is megtekintheti a megújult történelmi színházépületet felavató „SzatmART - Művészet Szatmárban, Szatmár a művészetben" című rendezvénysorozat záróeseményeként.

"Húsz éven át cipeltem magammal egy nagyon személyes, tulajdonképpen megoszthatatlan, legalábbis annak hitt történetet, de aztán egyszercsak elért a budapesti Nemzeti Színház felkérése, és elhatároztam, hogy nem halasztom tovább, elmondom, lesz, ami lesz.

Harmadik gyermekünket vártuk 1989-ben, Szatmárnémetiben. Már belátható közelségbe került a szülés ideje, amikor a magzat úgy döntött, mégsem jön erre a világra. Belehalt édesanyja testébe. Születése előtt feladta, mint Beckett anyaméhben monologizáló, megszületni nem akaró, végül pedig április 13-án, nagypénteken, egyenesen a halálba beleszülető énje. A mi gyermekünk karácsonykor érkezett volna, a forradalommal együtt, de a mi karácsonyunk akkor nem a születés, hanem a gyermekhalál éve lett.

Megszűnt dobogni a szíve, nem mozdult többet, leélte el sem kezdett életét - ki érti ezt? Meg kellett volna születnie, úgy, halva, de erre meg nem volt hajlandó. Orvosaink meg nem avatkoztak be, az abortuszt szigorú törvények tiltották, majd a spontán vetélés megoldja a helyzetet, mondták. De az meg sehogyan sem akart bekövetkezni.

Teltek a napok, szóltunk, tegyenek valamit, de ők a folyosó végén posztoló belügyesre mutattak: nem lehet beavatkozni, mondták. Egy diktatúra a test felett is uralkodni akar, nem elég neki a lélek megnyomorítása. Főként a női testet szemeli ki magának, azt alázza meg a legkegyetlenebbül, válogatatlan eszközökkel.

Egy gyönyörű nő mint kétlábon járó koporsó; a borzalmak borzalma. És akkor elkezdtük visszafelé számolni a napokat. Megtanultam egy szót, szepszis. Meg: szeptikus sokk. El kellene menned, szépséges kicsi ember, ne vígy magaddal senkit innen, az élők az élőkkel, a holtak a holtakkal.

Pornográfia: ne reménykedj, kedves néző, nem fogod meztelenül látni a színésznőt a színpadon, egészen másról beszélek.

Pornográfia: ne reménykedj, kedves néző, kizárólag meztelenséget fogsz látni a színpadon, a politikai pornográfia tobzódását. A politikai pornográfia hatálya alól egyikünk sem vonhatja ki magát, a vak is látja, mi történik: nem elég a szavazatunk, sohasem elég, a testünk is kell, a gondolataink, a lelkesedésünk, a szerelmünk. Életünk legintimebb terei is kellenek, nincs mentség.

»Pornó« - egy fiktív fedőnév. A valóság viszont ennél a fikciónál sokkal elképesztőbb. A fedőnév viszont nem fedi el a valóságot. Reménységem szerint feltakarja.

Egy szatmári történet, amelynek Szatmárnémetiben kellene először színpadra kerülnie Romániában" - írja a darab kapcsán Visky András.

Az eladás szereplői: Lány: Albert Csilla m. v. - a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, A másik: Antal Attila m. v. - a Kolozsvári Állami Magyar Opera művésze, Zene: Antal Attila m. v., Tér-fény-játék: Visky András m. v.

Visky András költő, drámaíró, egyetemi tanár főként Kolozsváron él, darabjait több helyen is játsszák a világon. Az írás mellett a tanítást tekinti legfontosabb munkájának, Kaliforniától Chicagón, New Yorkon és Budapesten át Szöulig sok egyetem vendégelőadójaként oktat színházról és írásról.

Az Ars Sacra Fesztivál olyan térítésmentes kulturális programsorozat, amely a zsidó-keresztény kultúrában rejlő értékeket mutatja fel a művészetek segítségével.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: