2010-08-20 17:11:47• hírek • Szatmár.ro

Virágkarnevál Debrecenben

Minden a virágról szól államalapító Szent István király ünnepén Debrecenben, ahol augusztus 20-án immár 41. alkalommal rendezték meg a nemzetközi hírű virágkarnevált.

A debreceni virágünnep jóval régebbi hagyományt élesztett újjá 1966-ban, amióta minden augusztus 20-n megtartják a virágkocsik és a művészeti csoportok felvonulását: csaknem száz évvel ezelőtt tartották ugyanis az első virágkorzót a város főutcáján, de a virággal díszített szekerek felvonulása  mellett hamarosan megjelentek a "virágba borult" biciklik is.
Utóbbi hagyomány folytatásaként óriáskerekes velocipédek és feldíszített kerékpárok felvonulásával kezdődött meg pénteken Debrecenben az idei karneváli felvonulás. A több száz biciklis után veterán autók következtek, majd a fanfárosok debreceni nyitó kocsijával és a Szent Koronát ábrázoló virágkompozícióval megkezdődött a karneváli menet.

A Nagyállomástól, a Nagytemplom mellett elvonuló, a Nagyerdei Stadionba tartó színpompás felvonuláson tizenhat virágkocsit és számos hazai és külföldi művészeti csoportot láthatott a közönség. Erre a napra megduplázódott Debrecen több mint kétszázezres lélekszáma: a szervezők szerint mintegy kétszázharminc ezren érkeztek a karneválra a cívis városba.

A virágkocsik megkomponálása csaknem két hónapig tartott - mondták el a készítők az MTI tudósítójának. A nagyméretű figurákat hungarocellből faragták, és arra kerültek rá a színes virágok: előbb a szárazak, majd a karnevált megelőző estén, illetve éjszakán az élő virágok. A 16 kompozíció feldíszítéséhez több mint hárommillió szál virágot használtak fel.
Ezúttal is számos meseelem, történelmi emlék, avagy modern történet elevenedett meg a virágkompozíciókban: "ott volt" a felvonuláson virágból megformázva Mátyás király és a gyevi bíró, a tudás tengerén haladó virághajó, Bocskai és kora, avagy a virágba borult Kárpát-medence.



A virágkocsik menetét ezúttal is művészeti csoportok, magyar és környékbeli országokból érkezett táncosok, belga narancsdobálók, olasz zászlóforgatók és brazil szambások is színesítették.

Sok új elemmel is gazdagodott az idei karnevál: a Régi Városháza udvarán például Tündérkertet alakítottak ki, ahol tündérek, manók, koboldok és sok-sok érdekesség ejti rabul a látogatókat. A Baltazár Dezső tér Lurkó ligetté, egyfajta gyerekparadicsommá változott. A karneváli felvonulást követően az érdeklődők a Nagyerdei Stadionban közelről is megtekinthették a virágkocsikat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: