2009-07-08 10:44:18• hírek • Szatmar.ro

Villeneuve csapatot keres

A kanadai pilóta szívesen visszatérne a Forma1 versenypályáira.

Jacques Villeneuve az utóbbi időben rendre a helyszínen követi figyelemmel a Forma1-es futamokat, ami nem annak a jele, hogy a kanadai valamely versenyzőnek a megveszekedett szurkolója lett. Az 1997-ben világbajnoki címet szerzett pilóta ugyanis megunta a semmittevést, és szeretne visszatérni a száguldó cirkuszba, a futamokon pedig a csapatokkal tárgyal.

A 38 esztendős versenyző elismerte, tetszenek nekik az új autók, és a szabálymódosítások is a versenyek érdekeit szolgálják. „A vezetés az egyetlen, ami igazán érdekel, és a mostani zűrzavaros helyzet a segítségemre lehet. Kevesebb lesz a tesztlehetőség, ami a tapasztaltabb pilóták malmára hajtja a vizet", mondta Villeneuve.

 

A 2005-ben (ideiglenesen?) visszavonult pilóta szerint az idei futamok látványosabbakká váltak, és ez a folyamat következő idényben is folytatódni fog, mivel betiltják a tankolást, és csökkentik az autókban található elektronikai segédeszközöket.

Villeneuve mellesleg hiányolja a jelenlegi mezőnyből a szókimondó versenyzőket, és ez szerinte árt a száguldó cirkusznak. „Amikor elhagytam a cirkuszt, már egyáltalán nem volt szórakoztató. Szókimondó ember vagyok és a vége felé már gondjaim voltak emiatt. Pedig szerintem hiányoznak a szókimondó emberek a bokszutcából, ebből a szempontból unalmasabb lett a cirkusz. Senki sem beszél őszintén, ezért is vesztette el a szurkolóit a sportág".



Villeneuve utoljára a Sauber színeiben versenyzett


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: