2009-06-18 00:00:23• hírek • Szatmar.ro

Villa és Parker döntöttek

Spanyolország és Dél-Afrika könnyedén nyert, előbbi továbbjutott, utóbbinak egy pont kell.

A Konföderációs kupa második fordulójának első játéknapján két olyan találkozóra került sor, amely, a fogadók nyelvén szólva, sima egyesnek ígérkezett. Spanyolország és Dél-Afrika ennek megfelelően könnyedén nyert Irak és Új-Zéland ellen. Ezzel az Európa-bajnok már továbbjutott, a házigazdáknak pedig egy pontra van szükségük a továbblépéshez.

Spanyolország, a várakozásoknak megfelelően, rögtön az elején magához ragadta a kezdeményezést, de képtelen volt igazán komoly helyzet kialakítására a teljesen visszahúzódó és szervezetten védekező Ázsia-bajnok ellen. Szünetig két nagy helyzetet jegyezhettünk föl, mindkettőt az európaiak javára. A 25. percben Cazorla adott középre egy labdát, Villa pedig ideális szögből, kapásból az oldalhálóba vágta a lasztit. A 41. percben, egy újabb beívelést követően, Ramos fejese irányt változtatott egy védőn, de Gasszim kapus szépen fogta a labdát, akárcsak néhány távoli lövést a meccs folyamán.

A szünet után határozottabban és támadóbban jöttek ki a spanyolok, aminek két látható jele is volt és mindkettő Villához köthető. A Valencia csatára előbb teljesen üresen maradva Gasszim kezébe fejelt, két perccel később viszont Capdevila beadását pontosan csúsztatta meg. A hátra lévő időben a spanyolok még ráérősebben tartották a labdát, távoli lövéséken kívül csak egy helyzetük akadt: egy remek kényszerítőzés után Mata lőtt Gasszimba.


Nézze meg Villa gólját.


 

Nem akadt több dolga a dél-afrikai Khune kapusnak sem, mint spanyol kollégájának, Új-Zéland csak egyre tudta eltalálni a hazai kaput, ám az is csemege volt. A hazaiak végig nagy fölényben játszottak, ám a 21. percig nem nagyon tudták feltörni a vendégek védekezését, a távoli lövéseket pedig Moss könnyedén fogta. Ekkor azonban Masilela adott középre, Parker lövése Boyensen irányt változtatott, a kapus már tehetetlen volt. A szünetig a hazaiaknak még egy óriási helyzetük akadt, ám Parker lövését Moss hatalmas bravúrral védeni tudta.

A szünet után sem változott a játék képe, sőt, az 52. percben növelte előnyét Dél-Afrika: Masilela tört előre, középre adott labdájába Parker ért bele szerencsésen. A folytatásban a hazaiak sokszor a közönségnek játszottak, egymás érték a látványos (de nem mindig hatékony) cselek és sarkazások sorozata. Az utolsó tíz percben a csereként beálló Mashego kergette őrületbe a „kivik" védelmét, ám Moss, aki kiemelkedik az új-zélandi válogatottból, újabb két bravúrt mutatott be.

Spanyolország-Irak 1-0
Spanyolország: Casillas - Sergio Ramos, Marchena, Pique, Capdevila - Xabi Alonso - Cazorla (Silva, 67.), Xavi (Busquets, 82.), Mata - Villa (Güiza, 74.), Torres. Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Irak: Kasszid - Sakir, Rehema, Madzsid, Ali Karim, Abbasz - Szaid (M. Karim, 60.), Akram, M. Mohammed (Karrar Jasszim, 69.), Khalid - Abdul-Zahra (Mahmud, 80.). Szövetségi kapitány: Bora Milutinovics
Gólszerző: Villa (55.)

Dél-Afrika-Új-Zéland 2-0
Dél-Afrika: Khune - Gaxa, Mokoena, Booth, Masilela - Sibaya, Dikgacoi, Mhlongo , Modise - Parker (Tshabalala, 81.), Fanteni (Mashego 61.). Szövetségi kapitány: Joel Santana
Új-Zéland: Moss - Lochhead, Elliott, Vicelich, Brown, (Oughton, 55.)- Smeltz, Christie, Bertos (James, 66.), Killen - Mulligan, Boyens. Szövetségi kapitány: Ricki Herbert
gólok: Parker (23., 52.)

 

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: