2009-01-20 16:50:55• hírek • Szatmar.ro

Világbajnoki cím a cél a BMW-nél

A csapatvezetés tervei szerint az új autó versenyben lehet a legjobbakkal.

A BMW -Sauber csapat hatodikként bemutatta az új autóját, mely egyszerűen a F1.09 nevet viseli és amelytől a minimális elvárás, hogy komolyan versenyben legyen a világbajnoki címért folyó küzdelemben.

Az.új járművet az istálló két pilótája, a lengyel Robert Kubica és a német Nick Heidfeld leplezte le a valenciai versenypálya mellett, néhány száz érdeklődő szeme láttára. Az új autó nem okozott komolyabb meglepetést, ugyanis a bajorok a Williamssel együtt már az előző szezon végén tesztelték az új szabályoknak megfelelő kasznit.

Mindenképp szembe tűnő azonban két, az eddig bemutatott autóktól eltérő jellemvonás: a magas ott furcsán lapos, az alatta lévő vezetőszárny pedig három részből áll. A BMW volt az első, aki versenypályán tesztelte a KERS-t, így a kinetikai energiavisszanyerő-rendszernek már jól meghatározott helye van karosszériában, ami miatt módosítani kellett az első és a hátsó tengelyt.

Mario Theissen csapatfőnök a bemutatón elmondta, a BMW kész megtenni az utolsó lépést, mely a világbajnoki címhez vezet. „Négy évvel ezelőtt azt mondtuk, 2009-ben világbajnokok szeretnénk lenni. Eddig miden ígéretünket teljesítettük. Ez az utolsó lépés az istálló fejlődésében és ezt a lépést a legnehezebb megtenni."

Az új BMW F1.09

Balra az új, jobbra a tavalyi autó

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: