2010-04-29 17:54:07• hírek • Szatmar.ro

Viharos tanácsülés

A Szatmárnémeti Helyi Tanácsának ülése nem volt egyhangú a csütörtöki napon sem. A tanácskozáson összegyűlt 21 honatya nézete bizonyos napirendi pontokról eltérő volt.

Az ülés mai napirendjén több, a város életét nagyban befolyásoló kérdésről döntöttek a tanácsosok. A tervezett 27 pontból végül 25-ről szavaztak a városatyák, mivel két javaslatot még az ülés elején kizártak. Olyan fontos témákat tárgyaltak meg az ülésen, mint például az Amaci úti temető helyzete, a Transurban Kft. átszervezése, a szelektív hulladékgyűjtés, a szatmárnémeti deportált zsidó közösség emléktáblájának támogatása, egy kamionosoknak építendő parkoló, az I. Vidu utca közelében lévő parkban található közvécé felújítása és különböző városrendezési tervek kérdését.

A döntő többségben elfogadott tervezetek közül kisebb vitát váltott ki a Transurban vállalat átszervezése, a szelektív hulladékgyűjtés kérdésében viszont már hevesebben vitáztak a politikusok. A Transurban átszervezésének kérdésében a Demokrata Liberális Párt tanácsosai kifogásolták, hogy a vállalat felépítésének struktúrájában (origrammájában) nem szerepel például a gazdasági igazgatói funkció.

A tanácsosi funkciót is betöltő Kereskényi Gábor alpolgármester elmondta, nincs szabály, előírás arra, hogy a vállalatoknak gazdasági igazgatóra is szüksége lenne, a tervezett struktúrában pedig bár nincs gazdasági igazgató, azonban jelen vannak azon funkciók, amelyek nyereségessé tehetik a vállalatot. Hangsúlyozták, a tervezetet kidolgozó bizottság tagjaként jelen volt a demokraták küldötte is, akinek komoly szerepe volt az origramma elkészítésében, így kissé visszás, hogy a saját küldöttük munkájával nincsenek megelégedve, és hogy erre a döntéshozás pillanatában hozakodnak elő. A tervezetet végül elfogadta a tanács.

A másik nagy vitát kiváltó indítványt, a szelektív hulladék gyűjtését érintőt végül 14 igen és 7 elutasító szavazat mellett nem fogadták el. A demokraták vehemensen támadták az indítványt, hangsúlyozták, nem fogadhatják el a tervezetet, mivel nem értenek egyet azzal, hogy a Florisal közterület fenntartó szerződését olyan alapon hosszabbítsák meg, hogy ők előlegezik meg a városnak a szelektív hulladékgyűjtéshez szükséges anyagiakat.

Ilyés Gyula polgármester elmondta, több hónap állt rendelkezésre a végiggondoláshoz, ami idő alatt egyesek nem foglalkoztak úgy a problémával, ahogy kellett volna, ugyanakkor nem tartja helyesnek, hogy bizonyos személyek a döntéshozás pillanatában kérdőjelezik meg ezt a problémát.


Ilyés Gyula polgármester ismerteti nézeteit a tervezetrőlI
lyés Gyula polgármester ismerteti nézeteit a tervezetről


Amint azt a polgármester a Szatmar.ro-nak elmondta, több lehetőség volt a szelektív hulladékgyűjtéshez szükséges összeg előteremtésére. Az egyik, hogy a város vállalja magára, erre viszont nincs keret, a másik, hogy a lakosság fizesse meg, ezt sem tartották elfogadhatónak, ezért határoztak úgy, hogy a Florisal vállalat koncesszióra fizetendő összegét - amelynek értéke évi 375 ezer lej - az említett köztisztasági vállalat 4 évig nem kell majd fizesse. Az ellenzék az indítvány újragondolását szorgalmazta, így a kérdés valószínűleg a későbbiekben még terítékre kerül.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: