2011-07-20 23:01:51• hírek • Kocsis Zoltán

Viharos első félidő, osztrák továbbjutás

Egy pazar első és egy küzdelmes második félidő után a magyar bajnok Videoton 3-2-re megnyerte történelme első hazai mérkőzését a Bajnokok Ligájában, ám a Sturm Graz ezzel együtt megtartotta az első meccsen szerzett két gólos előnyét és továbbjutott.

Magyar csapattól ritkán látható bátorsággal és határozottsággal kezdte a találkozót a Videoton, amely hosszú percekig teljesen kapuja elé szögezte a Grazot. Hiába volt azonban a mezőnyfölény, a közönség frenetikus biztatása és néha még az ötletes, szemnek is tetszetős játék, hosszú ideig jól zárt a vendégek védelme.

Egészen a 27. percig, amikor Alves elvitte az embert, Gosztonyi remekül passzolt a középre befutó Elek elé, aki az első igazán nagy helyzetet be is lőtte. Ami azonban egy perccel később történt, az gyakorlatilag megpecsételte a továbbjutás sorsát: egy jobb oldalon végigvitt (szerencsés) támadást követően Hölzl kapott jó labdát középen és ki is egyenlített. Ehhez még hozzá kell tennünk, hogy kevéssel a magyar gól előtt a Videotonnak járt volna egy tizenegyes, és ez is fontos tényezőnek bizonyult a végelszámolásnál.

A magyar csapatot nem törte meg az egyenlítés, négy perccel később Sándor lépett be az osztrák védelem tengelyébe, vállal átvette Horváth pazar, 40 méteres passzát és ismét vezetéshez juttatta a hazaiakat. Ez hét perig tartott, amikor Feldhofer ismét kiegyenlített. Kellett ehhez Tujvel kapus hibája is, aki előbb nem jött ki a szöglet utáni beívelésre, majd kiejtette Feldhofer középre tartó fejesét.



A jó iramú meccsen kevés volt a Videoton egy gólos győzelme fotó: vidi.hu


Szünetre mégis vezetéssel ment a Videoton, mivel az első félidő rájátszásában Lipták a kapuba pofozta Brachi beadását. Még két gól kellett volna ekkor a magyar bajnoknak, ám egy sem jött össze a pihenő után. A szünetben Szabics Imrét sérülés miatt elveszítő Sturm az utolsó 45 percben szinte egyáltalán nem foglalkozott a támadással (tegyük hozzá, az elsőben se sokat), a betömörülő osztrák védelemmel pedig nem tudott mit kezdeni a magyar csapat. Az utolsó húsz percben azért még fel-fel csillant egy újabb gól reménye (Sándor, Brachi és Balufo előtt), ám végül a Videotonnak meg kellett elégednie az egy gólos győzelemmel.

Ami valami keveset ér az UEFA-koeficiensekért folyó harcban, továbbjutni azonban a Sturm Graznak sikerült, amely az első meccsen odahaza 2-0-ra győzni tudott. A következő körben a grúz Zesztofani lesz az ellenfél, amely verhető ellenfélnek tűnik még a magyar bajnok számára is...

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: