2005-08-13 00:44:14• hírek • Szatmar.ro

Vihar a paradicsomban?

Nem bírja a távolságot Oroszlán Szonja és a vizilabdázó Kásás Tamás szerelme?
Hajdanán, mikor Kásás hazai csapatnál játszott, gyakran láthattuk a lelátón Oroszlány Szonját, amint szurkol és izgul párjáért. Később együtt mentek ki Olaszországba, hiszen Tamás a Savona csapatához igazolt. Akkor a színésznőnek nem volt munkája, így kedvesével tartott.
Állítása szerint nagyon jól érezte magát az olaszoknál. Otthon pihent, olvasott, feltöltődött, és természetesen háziasszony volt. Aztán nemrégiben hazajött az Egy szoknya egy nadrág című film forgatására. Kásást szerződés köti a csapathoz, ami csupán egy szabad hetet engedélyez egy hónapban, ami nagyon kevés egy szerelem szempontjából.
Így most távszerelem folyik közöttük, amit a pörgős életmód még nehezebbé tesz. Uszodai körökben azt suttogják, hogy anno Szonja akart mindenáron külföldre menni, ellentétben szerelmével, aki imádta itthoni csapatát, sőt karrierje is szépen haladt előre. A végén azonban mégis beadta a derekát.
Külföld, új csapat, új minden, de legalább Szonja mellette volt. Ez azonban most nincs így, és sokak szerint Kásás nagyon haragszik a színésznőre, hogy most neki kell egyedül lenni Olaszországban, pedig ő volt az, aki itthon akart maradni.
Jelenleg hivatalosan "nyaralás" van. Szonja managere pontosan ezt a szót használta annak érdekében, hogy nyitott kérdés maradjon: együtt van-e még a pár, vagy sem. (Best híre alapján ma.hu)
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: