2009-02-24 15:19:52• hírek • Szatmár.ro

Vigyázzunk, kit engedünk be

Február 23-án, hétfőn a rendőrség szerte megyében fokozott ellenőrzéseket végzett a közrend, a garázdaság, a lopás megfékezése érdekében. A hatósági közleménye szerint, két tolvajt sikerült kézre keríteniük a hatóságoknak.

Az elmúlt napokban közös akciót szerveztek a nagykárolyi bűnügyi osztály és a bikszádi községi rendőség munkatársai. Az összefogás meghozta gyümölcsét, ugyanis két tolvajt sikerült kézre keríteniük.

A.szamosújvári 82 éves B. Marioarat Nagykárolyban rabolták ki egy családtag temetésének alkalmával. Amikor az állomásról a rokonság otthona felé igyekezett, útközben elfáradt és leült egy padra. Amíg ott üldögélt egy férfi ellopta a táskáját a benne lévő pénzzel és okmányokkal együtt. Amikor B. Marioara ismertelen elkövető ellen feljelentést tett a rendőrségen, kihangsúlyozta, szándékosan egy régi, kopott táskát vitt magával, hogy nehogy valaki „bele akarjon kiváncsiskodni". Végül, a hatóságok kiderítették, a 36 éves L. Marius lopta el az idős asszony táskáját, akit az alkoholizmus és ezáltal a pénzhiány késztetett ezen bűncselekmény elkövetésére.

Bikszádon egy másik tolvajt sikerült kézre keríteniük a hatóságoknak. A 28 éves M. Ana egyik szomszédja szekrényéből lopta ki a kézzel hímzett népviseleti ruhadarabokat, melyeket „jó pénzért", körülbelül 1000 euróért értékesített. A rendőrség végül sikerült visszaszerezze az eltulajdonított javakat.

Mindkét elkövető ellen eljárás indult.

A szekrényből lopta ki a ruhadarbokat a bikszádi elkövető

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: