2011-06-09 11:03:27• hírek • Szatmár.ro/SzMH

Vigyázat, csalók!

Hétfő délután 16 óra körül négy-öt személy csengetett be egy szatmárnémeti olvasónk házához. A magánház tulajdonosa nem tartózkodott otthon ezért a gyerekekre vigyázó dada nyitott ajtót.

A személyek utak javításával foglalkozó munkásoknak adták ki magukat és gyors választ vártak egy ajánlatra, miszerint meg szeretnék javítani a ház előtti feljárót. A dada felhívta a tulajdonost telefonon, aki megkérte a munkásokat, hogy várják meg amíg hazaér, hogy megbeszéljék a részleteket. A munkások azonban erősködtek, hogy sietniük kell, neki szeretnének állni a munkának minél hamarabb, hiszen még máshol is dolguk van. Mivel az érintett már amúgy is meg akarta javítatni azt a feljárati részt ezért beleegyezett.

A tulajdonos délután öt óra körül ért haza, ekkor a feljáró egy része már fel volt törve és kiderült, hogy a roma származású férfiak az udvarra is bekéredzkedtek, azzal az indokkal, hogy a kerti csapból vizet vegyenek. Emellett szerszámokat is kértek még a gazdától, mondván, hogy nincs elég eszközük, s így gyorsabban is tudnának haladni. A tulajdonos elmondása szerint többször gyanús volt számára egy-egy dolog, s gyanakodott is, rá is kérdezett néhányra, de a váltakozó számú roma közül egy, a feltehetően útburkolási munkálatokban is járatos férfi feltűnően kedvesen viselkedett és folyamatosan beszélt, elterelve ezáltal a gyanakvó tulaj figyelmét.


Útjavítók - mindent visznek    A kép illusztráció
Útjavítók - mindent visznek    A kép illusztráció


A férfiak rendkívül felkészültek voltak, szakmailag is utána néztek a dolgoknak, hiszen hozzáértően mesélték a munka folyamatát. Az is feltehető, hogy előzőleg kifigyelték a házban a mozgást.
A munkát eleinte 700 lejért akarták elvégezni arra hivatkozva, hogy nagy területet kell feltörjenek és lebetonozzanak. Majd végül abban is kiegyeztek a tulajjal, hogy 350 lej megteszi előlegnek, mondván, hogy megveszik a szükséges anyagot a burkoláshoz. Miután átvették a pénzt, egy részük elment anyagért, és az egyik ott maradt úgymond garanciának. Azonban az ott maradt férfi folyamatosan hol vizet, hol kávét kért, és amikor a tulaj bement a házba, az az egy is eltűnt. Az eset után kevéssel kiderült, hogy az egyik bicikli is hiányzik a garázsból. A környéken élők elmondása szerint már másoknál is próbálkoztak a „munkások", azonban kevesebb sikerrel.

Az áldozatok azóta a rendőrségen jártak, vallomást tettek és abban reménykednek, hogyha nem is térül meg a káruk, a tetteseket elkapják, hogy ne tudjanak másoknak is ártani.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: