2010-12-05 22:04:54• hírek • Szatmár.ro

Vidéki Mikuláskavalkád

Bár nem borítja hó a tájat, falun igazán szép a Mikulásjárás.

Miközben városon egymást érik a Mikulás-napi ünnepségek, a  vidéki iskolák, önkormányzatok ebben az évben igyekeztek a falusi gyermekek számára is Mikulás-járással egybekötött ünnepségeket szervezni. Túrterebesen és Magyarcsaholyban volt a legnagyobb szabású rendezvény.

Magyarcsaholyban a szülői bizottság volt a fő szervező. Szombat délután a kultúrotthonban a gyermekek fellépésével indult az esemény, majd tombolasorsolás és gyermekdiszkó jött a sorban. Hogy a felnőttek számára is felejthetetlen legyen a nap, nekik a Mikulás egy jó hangulatú bált hozott - a táncoslábú anyák és apák hajnalig mulattak, a hagyománynak megfelelően.
Vasárnap délután benépesült a túrterebesi kultúrotthon.

Ezen a településen eddig nem számított hagyománynak a Mikulás-nap ily módon történő megünneplése, de mostantól ez másképp lesz - mondta el Sárosi Ilona, kultúrházigazgató. A helyi Ifjúsági Egylet vidám jelenetekkel szórakoztatta a lelkes közönséget, majd minden gyerek kapott valamilyen figyelmességet az időközben megjelent Mikulástól. A rendezvény fő támogatója a polgármesteri hivatal volt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: