2016-10-03 12:39:16• hírek • Szatmár.ro

Vidáman szüreteltek kicsik és nagyok

Az egész napos és éjszakás, szüreti hagyományokat bemutató és felelevenítő rendezvény alatt több, mint háromszázan szórakoztak felhőtlenül a Szejke-tanyán és a Lépésházban.

A „kétfelvonásos" szüretfeszt kora délelőtt kezdődött, ekkor a gyermekek vették birtokukba a tanya udvarát és a Lépésházat, ahol a szervezők egy külön meglepetéssel is várták őket: a falusi olimpia ügyességi versenyszámait módosították szürethez kapcsolódóvá. Bekötött szemmel kellett összegyűjteni a szőlőfürtöket, majd a lajtorjafokok közé beállva kellett szalmabálák között elszlalomozni a csapatnak a talicskásig, onnan szintén bekötött szemmel, „utasa" irányítására hallgatva kellett visszaszlalomozni a bálák között - lehetőleg úgy, hogy sem az utas, sem az annak ölében lévő szőlős kosár ne boruljon ki.

A játékból nem csak az apróságok, de őket kísérő szüleik is kivették részüket, mint ahogy a kézműves foglalkozások asztalainál is együtt fonták papírcsíkokból a színes kosárkákat, tekerték spárgába és díszítették bőrvirágokkal, levelekkel a borosüvegeket, illetve színes gyöngyöket fűztek szőlőfürt-nyakbavalókká. Két munkálkodást azonban kizárólag a kicsik végezhettek: gyermeklábak taposták meg a szőlőt - nótaszóra és citeramuzsikára, de csak azok léphettek a taposókádba, akik átfértek a venyigekarikán -  és gyermekkezek szaggatták ki a szüreti fánkot.



S miközben az aprónépek vidáman, nagyokat kacagva játszottak és szórakoztak, a csőszök szorgalmasan díszítették a Lépésház nagytermét, kötözték a szőlőfürtöket a malomkeréknyi szőlőkoszorúra - készültek az esti szüreti bálra. S akárcsak délelőtt a gyerkőcöket, este a nagyobbakat is meglepetések várták: már rögtön a belépésnél vendégfogadó, „könnyű" falatok (tepertő, sonka, szalonna, zakuszka, zsíros kenyér) alatt roskadozó asztal és „bemelegítő pálinka".



A bálteremben pedig folytatódott a meglepetések sora: előbb Gyönyörű Zsigmond vőfély köszöntötte rigmusosan a vendégeket, majd Mészáros Amanda és Miklovics Pálma népdalokkal és citerazenével, a meglepetés-fellépő Pedró pedig az Ismerős Arcok jól ismert dalával lépett fel. Természetesen táncolt a Röpike néptánccsoport is, sőt - kihasználva a vőfély-alkalmat - bolond lakodalom során „adtak össze" két vállalkozó szellemű fiatalt, megválasztották a Venyige Szépét és Szőlőtőke sármját, licitre s majd gazdára talált a szőlőkoszorú is, az Amulett zenekar és Székely Attila prímás pedig hajnalig húzta fáradhatatlanul a talpalávalót.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: