2020-02-18 10:18:39• hírek • Bajnai Botond

Vidám farsangot szerveztek a Refiben

Vidám farsangot tartottak csütörtök délután a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban, az iskola Diákpresbitériuma és a RED Diáktanács szervezésében.

Az eseményt, mely Varga Sziárd Csaba iskolalelkész áhítatával kezdődött, a Szatmári Református Egyházmegye Esperesi Hivatala, a Láncos Református Egyházközség, a Neon Lighting és néhány szülő támogatta.



Az idei farsangi mulatság sem múlhatott el jelmezverseny nélkül, amelyre úgy az V–VIII., mint a IX–XII. osztályos diákok jelentkezését szeretettel várták.

A résztvevők sok kreatív jelmezt találtak ki maguknak, melyekben büszkén vonultak fel a pontozó zsűri előtt.

A versenyen az alábbi eredmény született:

A legötletesebb jelmezt a VI. osztályos Kiss Bálint viselte, második díjjal az ötödikes Hariton Nándor jelmezét jutalmazták, míg harmadik helyen az ötödik osztályos Nagy Henrietta végzett.

Az idei évben a zsűri különdíját a VII. osztályos Rózsa Dávid Máté nyerte el.

A csapatdíjjal idén a szervezők az iskola VI. osztály diákjait tüntették ki.


A képeket Fodor Lilla, XI. A. osztályos diák és Mali Orsolya, X. D. osztályos diák készítette.







Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: