2013-02-01 18:39:38• hírek • Póti Orsolya

Vidám farsang idén is a Hám Jánosban

A Hám János Teológiai Líceum tanárai és V-VIII. osztályos diákjai már nagyon várták a pénteket, azaz a farsangi mulatság napját, hiszen délutántól végre a felhőtlen szórakozás vette át a tanulás helyét. Az iskolaközösség ötletes jelmezekkel, bemutatókkal és vidám farsangi bállal búcsúzott a téltől.

Idén február elsején rendezték meg a Szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Líceum V-VIII. osztályos diákjai számára a farsangi mulatságot, melynek keretében humoros jelenetekre, jelmezversenyre és végül farsangi bálra is sor került.

A rendezvény az ötödikesek, hatodikosok, hetedikesek és nyolcadikosok műsorával vette kezdetét. A diákok vidám jelenetekkel szórakoztatták a gimnázium tanárait és diákjait, akik óriási tapssal jutalmazták a tehetséges tanulókat.

A műsort követő jelmezverseny igen izgalmasan zajlott, hiszen a farsangolók ötletesebbnél ötletesebb jelmezekbe bújtak. Az osztályokat sorban hívták fel a színpadra, azért, hogy bemutassák jelmezeiket. Voltak közöttük boszorkányok, bohócok, varázslók, ördögök és megannyi érdekes figura.

A jelmezparádét követően emléklapot osztottak ki az egyes osztályok képviselőinek, és a legjobb jelmezbe bújt diákok - egy könnyűvérű hölgynek öltöző fiú és robot - is oklevélben részesült. A jelmezparádét követő farsangi bál csak fokozta a már kialakult jó hangulatot.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: