2013-07-08 08:26:00• hírek • MTI

Vettel először nyert hazai közönség előtt

A világbajnoki sorozat következő versenyét, a Magyar Nagydíjat július 28-án rendezik a Hungaroringen.

Sebastian Vettel, a Red Bull hazai közönség előtt szereplő pilótája nyerte meg vasárnap a Forma-1-es Német Nagydíjat.

A háromszoros világbajnok ezzel tovább növelte előnyét az összetett pontversenyben. Vettel egy rossz sorozatát is megszakította, ugyanis 2011 szeptembere után nyert újra Európába.
Vettel idei negyedik, karrierje 30. futamgyőzelmét szerezte meg, és pályafutása során először győzött szülőhazájában.

A második és a harmadik helyen a Lotus autóival a finn Kimi Räikkönen és a francia Romain Grosjean végzett. Előbbi sorozatban 26. futamán szerzett pontot. A negyedik Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája lett.
A rajtot a második és a harmadik helyről kezdő Red Bullok, Vettel és Mark Webber kapták el a legjobban, mindketten megelőzték a pole pozícióból induló Lewis Hamiltont (Mercedes). Nem tartott sokáig a verseny a jól induló Felipe Massa számára, a Ferrari brazil pilótája ugyanis a negyedik körben megpördült, és feladni kényszerült a futamot.

A "nagyok" közül elsőként Hamilton cserélt kereket, a 2008-as világbajnok a hetedik körben állt ki, őt Vettel, majd egy körrel később Webber is követte. Az ausztrál pilóta boxkiállásánál azonban a jobb hátsó kereket rosszul rögzítették, Webber indulásakor lepattant, az elszabadult kerék pedig egy operatőrt talált el, aki mellkasi fájdalmakkal és kisebb agyrázkódással "megúszta" az esetet. Webber versenye így gyakorlatilag véget ért, igaz, néhány perc múlva - óriási hátránnyal - visszatért a pályára.

Az élre Grosjean került, aki nagy meglepetésre lágy abroncsokkal csak a 14. körben állt ki, ezzel Vettel visszavette a vezetést. Hamilton nem igazán bírt a gumikkal, így hátrébb csúszott.    
A 24. körben az egyik Marussia motorja hatalmas lángok közepette megadta magát, Jules Bianchi szerencsésesen kiszállt az autóból, amely néhány perccel később keresztben átgurult a pályán, és az egyik reklámtábla fogta meg. Az eset után bejött a safety car, a lehetőséget sokan kihasználták gumicserére.

Ezt követően Vettel, Grosjean, Räikkönen volt a sorrend, mindhárman szinte azonos köridőket autóztak, így nagy csata volt kilátásban. A trióból először Grosjean jött ki a harmadik kerékcseréjére, Vettel "nyakába" a 2007-es világbajnok Räikkönen került. Vettelt azonnal kiparancsolta a Red Bull főnöksége, és vissza is jött a francia elé. Räikkönent mindössze 10 körrel a vége előtt hívták ki, a finn pedig lágy gumikkal vehette üldözőbe Vettelt, igaz, előbb csapattársát kellett leelőznie, ez öt körrel a leintés előtt megtörtént. Vettel ugyanakkor magabiztosan őrizte előnyét, és pályafutása során először diadalmaskodott szülőhazájában.

Német Nagydíj, végeredmény (60 kör, 308,623 km):
-----------------------------------------------
1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:41:14.711 óra  
2. Kimi Räikkönen (finn, Lotus)  1.008 másodperc hátrány  
3. Romain Grosjean (francia, Lotus) 5.830 mp h.  
4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 7.721 mp h.    
5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 26.927 mp h.    
6. Jenson Button (brit, McLaren) 27.996 mp h.  
7. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 37.562 mp h.  
8. Sergio Perez (mexikói, McLaren) 38.306 mp h.    
9. Nico Rosberg (német, Mercedes) 46.821 mp h.    
10. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 49.892 mp h.    
pole pozíció: Hamilton
leggyorsabb kör: Alonso 1:33.468 perc

A világbajnoki pontversenyek állása 9 futam után (még 10 van hátra):
--------------------------------------------------------------------
pilóták:
1. Vettel 157 pont
2. Alonso 123
3. Räikkönen 116
4. Hamilton 99
5. Webber 93
6. Rosberg 84
7. Massa 57
8. Grosjean 41
9. Di Resta 36
10. Button 33
11. Adrian Sutil (német, Force India) 23
12. Perez 16
13. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 13
14. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 11
15. Hülkenberg 7

csapatok:
1. Red Bull 250 pont
2. Mercedes 183
3. Ferrari 180
4. Lotus 157
5. Force India 59
6. McLaren 49
7. Toro Rosso 24
8. Sauber 7

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: