2018-03-05 07:38:56• hírek • közlemény

Vetőmagbörzét szerveznek Szatmárnémetiben

Előadásokkal egybekötött vetőmagcsere akciót szervez a Szatmári Gazdák Egyesülete.

Március 10-én, szombaton délután háromra várják az érdeklődőket a szatmárnémeti Demokrácia Központba (V. Lucaciu/Árpád utca 18.). Elsősorban olyan résztvevőkre számítanak, akik konyhakertjükben, kisebb területen foglalkoznak többféle növény termesztésével, bio módszerekkel. A magbörze egyik fő célja összehozni ezeket a gazdálkodókat, hogy tapasztalatot, illetve szaporítóanyagot cserélhessenek. Akinek tehát van jófajta, lehetőleg ebben a térségben régóta termeszett, úgynevezett tájfajtákból (bab, kukorica, búza, paradicsom, paprika, hagyma, fokhagyma, sárgarépa, petrezselyem, zeller, stb.) fölös mennyiségben vetőmagja, hozza magával, mivel a börzén lehetőség nyílik cserére.


A találkozón Fülöp Tihamér biológus a tájfajták jelentőségéről tart előadást, Umhauser Valéria kertészmérnök pedig arról beszél majd, miként érdemes szőlőt termeszteni háztáji gazdaságban, illetve a gyümölcs- és fűszernövény-termesztés lehetőségeire is kitér majd. A részvétel díjtalan, jelentkezni, érdeklődni a 0775 663 687-es telefonszámon lehet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: