2012-10-11 17:07:05• hírek • Szatmár.ro

Ilyés Gyula új szerepet vállal az RMDSZ-ben

Ilyés Gyula, Szatmárnémeti volt polgármestere, tudását ezentúl az RMDSZ önkormányzati főtitkár-helyetteseként kamatoztatja a Szövetség összes polgármesterének, alpolgármesterének és minden önkormányzatban dolgozó szakemberének érdekében.

Az elmúlt években felhalmozott tudását, tapasztalatát és kapcsolatrendszerét már korábban is szerette volna ezen a területen hasznosítani a központi RMDSZ, de akkor Ilyés Gyula nemet mondott, hiszen a polgármesteri munka teljes embert kívánt meg. Most azonban lehetősége nyílt arra, hogy ellássa a főtitkárság önkormányzatokkal kapcsolatos feladatköreit, s elmondása szerint ez a lehetőség nem csak neki jött jól - hiszen nem kell elhagynia a közigazgatási területet -, hanem a Szövetségnek is, miután a korábbi főtitkár-helyettes, Horváth Anna, alpolgármester lett Kolozsvárott.

S bár a kinevezését az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának is jóvá kell hagynia (erre várhatóan a választások után kerül sor), Ilyés Gyula addig is felvállalta a terület vezetését. „Rövidtávon megoszlanak a feladatok a szakmai önkormányzati irányítás és a kampány között, de hosszabb távon szerteágazó munkával kell majd megbirkóznom, s már most tervezem, hogy hol kell hatékonyabban és aktívabban fellépni" - árulta el Ilyés Gyula, aki azt is kifejtette, hogy melyek azok a területek, amelyekre nagyobb hangsúlyt fektet majd.

Szakmai hátterével természetesen elsősorban az önkormányzatokban dolgozóknak kíván segítséget nyújtani a törvények és azok értelmezésének, valamint módosítási lehetőségeinek átláthatóbbá tételével. Ahogy ő fogalmazott, az ő feladata lesz, s persze a csapatáé, hogy a parlamenti munkában ne csak a nagy, elvi kérdések érvényesüljenek, hanem a gyakorlati, a mindennapi végrehajtási szintek is. Szerinte szükség van olyan hiánypótló szakmai találkozókra, ahol a különböző megyékben tevékenykedő polgármesterek megoszthatják egymással a problémásabb területen elért eredményeiket, hogy egyfajta szakmai segítséget nyújtsanak kezdő kollégáiknak. Ezen kívül a főtitkár-helyettesi iroda a Szövetségen belül működő Országos Önkormányzati Tanács és a három regionális részének is elvégzi a titkársági feladatait, hogy tevékenységüket megkönnyítse. A munka megkönnyítéséhez tartozik azon feladatkör, Ilyés Gyula szerint, amely magába foglalja a kapcsolattartást mind a parlamenti frakcióval, mind azokkal az intézményekkel és egyesületekkel, amelyek az önkormányzatokkal foglalkoznak. Mindezeken felül pedig a tervei közé tartozik a hatásosabb kommunikáció elősegítése, amely során ismertetni kívánják nem csak a Szövetségen belül, hanem akár külföldi szinteken is, az RMDSZ-es önkormányzati szakemberek munkáját és az ebből adódó megvalósításokat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: