2016-12-17 10:32:26• hírek • MTI

Veterán repülőkkel szelték át Afrikát

Krétától Fokvárosig öt hét alatt 13 ezer kilométeres utat tettek meg a húszas és harmincas évek repülőgépein egy afrikai veterán repülős kalandtúra résztvevői.

A BBC pénteki beszámolója szerint a gépek november 12-én szálltak fel a görögországi Kréta szigetéről, úti céljuk pedig a dél-afrikai Fokváros volt, amelyet öt hét alatt értek el. A kalandos verseny nemzetközi indulói, többen hivatásos pilóták és a régi gépek szerelmesei, az eredeti felszereltségű, főleg nyitott pilótafülkéjű repülőkkel, korabeli navigációs és biztonsági eszközökkel teljesítették a távot.

A Crete2Cape túra alatt Afrika legszebb és leghangulatosabb pontjain haladtak át. Út közben különleges engedéllyel megpihentek az egyiptomi piramisok mellett, és átrepültek a Kilimandzsáró fölött is.

A verseny néhány résztvevő számára kellemetlen perceket is tartogatott: előfordult, hogy egy gép motorja felmondta a szolgálatot, egy 72 éves brit pilóta pedig kétszer is eltűnt: először letartóztatták Etiópiában, aztán pedig Kenya helyett a háború dúlta Dél-Szudánban landolt.

Sam Rutherford, a túra szervezője elmondta, hogy bár a rali sikeres volt, fellélegzett a megkönnyebbüléstől, amikor megérkeztek Fokvárosba.

Az útnak indult 11 veterán repülőből hét jutott el Dél-Afrikába.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: