2019-06-25 11:21:01• hírek • Bede Emőke

Vészesen öregszik a Szatmár megyei gépjárműpark

A romániai gépjárműpark átlagéletkora jelenleg 15,4 év, mely jóval az EU-s átlag (11 év) alatt van, viszont vannak az országban olyan megyék is, ahol az autók átlagéletkora már a 17 évet is túllépte – derült ki nemrégiben egy, az autógyártók és -importőrök szövetsége által közzétett tanulmányból.

Míg 2007-ben az országban kb. 3,5 millió autót tartottak számon, addig 2018 végére ez a szám elérte a 6,4 milliót. E drasztikus ugráshoz nagyban hozzájárult a kormány azon döntése, mellyel eltörölték a környezetvédelmi illetéket, ennek köszönhetően ugyanis két év alatt nem kevesebb mint 1 millió autót hoztak be Romániába. S ahogyan azt annak idején sejteni lehetett, az illeték eltörlésével szabad utat nyertek a fiatalnak erős túlzással sem nevezhető járgányok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 2018 végére a román gépjárműpark 47 százaléka 15 évnél idősebb autókból állt, holott 2010-ben ez az arány még csak 26 százalék volt. Ezzel a jelenséggel evidens módon kéz a kézben jár az is, hogy csökken az új, illetve a fiatal autók száma. Tavaly év végén a gépjárműparknak mindössze 8 százaléka volt fiatalabb 6 évnél, noha tíz évvel korábban az új vagy alig használt autók aránya még elérte a 38 százalékot. Azt pedig már csak halkan tesszük hozzá, hogy az elemzett időszakban nem csak az öreg autók szám ugrott meg, hanem a dízelmotorosoké is - 24,8 százalékról 44,6 százalékra –, azaz javában özönlenek hozzánk a nyugatról a dízelbortány miatt kiszuperált kocsik.


Ahhoz tehát kétség sem fér, hogy elöregedőben van tehát a román gépjárműpark, de vajon mi a helyzet megyei lebontásban? Nos, a szövetség által közzétett tanulmány szerint 2018-ban az országos autó-életkor 15,4 év volt, ám az egyes megyék között akár két évnyi különbség is lehet. A legfiatalabb autókat cseppet sem meglepő módon Bukarestben hajtják, ott az átlag 12,2 év. A fővárost körülölelő Ilfov megyében 12,5 évvel lehet számolni, Argesben 15 évvel, Brassóban és Konstancában 15,3-mal, majd hajszállal lemaradva, 15,4-es átlagéletkorral érkezik Kolozs is.



A sereghajtók között, Mehedinti (17,3 év), Krassó-Szörény és Suceava (17,1 év) után érkezik Szatmár megye és a szomszédos Szilágy is, ahol a gépjárműpark átlagéletkora nem kevesebb mint 16,9 év, azaz kb. 6 évvel fejeljük meg az uniós átlagot. S ha már uniós átlag, akkor azt is érdemes elmondani, hogy az EU-ban átlagosan ezer lakosra 587 autó jut, Romániában azonban csak 328, Szatmár megyében pedig még ettől is kevesebb, mindösszesen 325.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: