2010-12-14 14:51:30• hírek • Szatmar.ro

Veszélyesek is lehetnek az ajándékok

A Fogyasztóvédelmi Hivatal az ünnepek előtti időszakban elsősorban a játékokat ellenőrzi valamint azokat az élelmiszereket, amelyek a legtöbb háztartásban az ünnepi asztalra kerülnek karácsony és szilveszter során.

A karácsonyi forgatagban főleg a játéküzletek telnek zsúfolásig. A gyerekeknek a játék nyújtja a legnagyobb örömöt, azonban a derű szomorúságba is torkollhat, ha azt a játékot nem megfelelően készítették el. A Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal az elmúlt időszakban a játékokat ellenőrizte a különböző üzletekben, hogy megfelelnek-e a biztonsági előírásoknak.

Szatmárnémetiben egyelőre hat egységet ellenőriztek, de karácsonyig folyamatosan a figyelem középpontjában lesznek a gyerekeknek gyártott termékek. 1200 játékot ellenőriztek, ebből 46 darab bizonyult veszélyesnek a gyerekek számára. Felvették a kapcsolatot a gyárral, illetve az importőrrel. Ezen kívül négy üzletben nem voltak a biztonsági előírások románra fordítva, ezeket csak figyelmeztetésben részesítették és addig nem árulhatják a terméket, amíg nem pótolják a hiányosságokat. Négy cég nem tüntette fel a azon fogyasztóvédelmi adatokat, amin reklamálni lehet az esetleges problémák esetén.

A fogyasztóvédelmi hivatal felhívja a figyelmet arra, hogy játék vásárláskor vegyük figyelembe, hogy mekkora gyerekeknek ajánlják ezt. A játékok ugyanis tartalmazhatnak olyan festékanyagokat, amelyek károsak lehetnek, ha a kicsi szájába veszi, vagy állhatnak apró darabokból, amelyet könnyen lenyelhet és fulladást okozhat.

Ajánlatos játékra specializálódott üzletekben vásárolni, és tanácsos eltenni a számlát arra az esetre, ha panaszra kerülne sor. Meg kell figyelni ugyanakkor azt is, hogy fel van-e tüntetve az Európai Bizottság logója a terméken.

A téli ünnepekre jellemző élelmiszerek ellenőrzésére is nagy hangsúlyt fektetnek az ellenőrök.

Breban Valentin igazgató elmondta, igyekeznek a legális drogokat árusító üzletek ellen is tenni valamit, de először megvárják, hogy hogyan dönt a helyi tanács. A megyeszékhelyen már néhányat megszüntettek, de még mindig van olyan, ami működik, sőt, Avasfelsőfaluban most nyílt egy ilyen bolt. Azt is megtudtuk, Európa szinten Románia 4. helyen van az etnobotanikus szerek fogyasztása tekintetében, és a felmérések szerint a fiatalok 60 százaléka használja ezeket.

13 panaszt tettek le a felügyelőséghez, ebből 11 különböző bankokra irányul. Ezen kívül egy tévéjavító műhely, hűtőszekrény, és hangszórók miatt is érkezett bejelentés, a fogyasztóvédelem szakemberei pedig hatást gyakorolnak a bepanaszolt kereskedőkre és szolgáltatókra, hogy helyrehozzák a hibákat.


Veszélyesek lehetnek a gyermekekre a játékok
Veszélyesek lehetnek a gyermekekre a játékok


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: