2013-04-15 09:43:08• hírek • MTI, szatmar.ro

Veszélyesebb ábrándozni, mint SMS-t írni

Az ábrándozás jóval veszélyesebb autóvezetés közben, mint a mobiltelefonos üzenetpötyögtetés vagy beszélgetés - erre jutottak egy amerikai tanulmány készítői.

A 2013-as év a Balesetmentes közlekedés éve a Szatmár.ro-nál, ez alkalomból pedig számos jótanáccsal látjuk el olvasóinkat, hogy minél nagyobb biztonságban közlekedhessenek, de terveink szerint több rendezvényt is fogunk szervezni, melyeken a balesetmentes közlekedés fontosságára hívjuk fel a figyelmet.

Autóvezetés közben telefonálni, sms-t írni veszélyes, ezt mindenki tudja. Nem figyelünk kellőképpen a közekedésre, emiatt pedig könnyen balesetet okozhatunk. De kevesen tudnak róla, hogy van veszélyesebb is, mint a telefon babrálása... Mégpedig az álmodozás!

Az Erie biztosítótársaság adatai szerint a figyelmetlenség okozta halálos autóbalesetek 62 százalékában a vétkes azzal magyarázta hibázását, hogy elábrándozott, míg az SMS-ezés 12 százalékban játszott főszerepet.
"Ötször veszélyesebb az álmodozás a kormánykerék mögött, mint a mobiltelefon használata" - összegzett Doug Smith, a biztosító alelnöke.

Mindazonáltal a figyelmetlenség miatti halálos karambolok az összes halállal végződött autóbalesetnek csak a tizedét tették ki az Egyesült Államokban a vizsgált időszakban, 2011-ben és 2012-ben: 65 ezerből bő hatezret - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál.

Az idei tematikus évünk aranyfokozatú támogatója a Global Assistance biztosítási bróker cég valamint az Autowebshop.ro internetes webáruház. Ezüstfokozatú támogatóink a First Drive Autósiskola és a szatmárnémeti Automeister.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: