2012-01-27 09:18:08• hírek • Pogár Demeter, MTI

Veszélyes munkahelyeken gyártják az Apple-termékeket

Veszélyes, egészségre ártalmas környezetben, embertelen munkakörülmények között dolgoztatják gyakran Kínában a világ legnagyobb és legsikeresebb vállalata, az Apple beszállítónak alkalmazottjait - írta csütörtöki számában a The New York Times.

A munkások hosszan túlóráznak, olykor a hét minden napján dolgoznak, és túlzsúfolt szállásokon laknak. Sokan arra panaszkodnak, hogy olyan sokat kell állniuk a műszakban, hogy utána nehezükre esik a járás. Az Apple-termékek előállításában gyerekmunkásokat is alkalmaznak, a cég egyes beszállítóinál pedig szabálytalanul szabadulnak meg a veszélyes hulladéktól, és meghamisítják a könyvelést. A lap állításait a munkások és jogvédők vallomásaira, valamint a cégek által közzétett adatokra alapozta.

A The New York Time szerint két évvel ezelőtt az Apple egy kelet-kínai beszállítójának 137 munkása szenvedett el sérüléseket, miután azt az utasítást kapták, hogy egy mérgező vegyi anyaggal tisztítsák az iPhone-ok képernyőit.
Tavaly hét hónap alatt két robbanás is történt kínai iPad-gyárakban, köztük a májusi csengtui balesetnek négy halálos áldozata volt. Az Apple-t előre figyelmeztették, hogy a csengtui üzemrészleg balesetveszélyes.
A lap szerint az Apple mellett más elektronikai óriások beszállítói is aggasztó körülmények között dolgoztatják alkalmazottjaikat. Az érintettek között van a Dell, a Hewlett-Packard, az IBM, a Lenovo, a Motorola, a Nokia, a Sony, a Toshiba és mások.

Az Apple beszállítóit egy magatartási kódex elfogadására kötelezi, amely rögzíti egyebek mellett a foglalkoztatás alapszabályait, a munkavédelmi előírásokat és egyéb kérdéseket. Mégis, az előírások éves felülvizsgálatai során kiderült, hogy a beszállítók több mint a fele 2007 óta a kódex legalább egy pontját megsérti, néha a törvényt is megszegi. Az alvállalkozók a legtöbb esetben munkafeltételekre vonatkozó előírásokat sértették meg.

Apple gyár Kínában - minden munkanappal közelebb a halálhoz  fotó: Ryan Pyle, NYT

"Tudomásunk volt róla, hogy több gyárban már négy éve munkaügyi visszaéléseket követnek el, de a termelés továbbra is folyik bennük" - nyilatkozta a lapnak név nélkül az Apple egyik volt vezetője. "Hogy miért? Azért, mert a rendszer nekünk dolgozik. A beszállítók már holnap mindent megváltoztatnának, ha az Apple azt mondaná nekik, hogy nincs más választásuk." "Ha az iPhone-ok fele meghibásodna, gondolja, hogy az Apple azt négy éven át annyiban hagyná?" - tette fel a költői kérdést a névtelenül nyilatkozó volt bennfentes.

Az Apple nem kívánta kommentálni a The New York Times írását.

A lap egy nappal az után publikálta beszámolóját, hogy az Apple szerdán közölte: történetének legjobb negyedévét zárta. Az iPhone- és az iPad-eladások megduplázódtak; az előbbiből 37, az utóbbiból pedig 15,5 millió darabot adtak el.
Az Apple az elmúlt három hónap alatt 46,3 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, amiből a nyereség 13,06 milliárd dollár, ami szintén a kétszerese a korábbi adatnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: