2012-01-21 21:44:59• hírek • Kocsis Zoltán

Versmaratonnal nyitott a VI. Magyar Kultúra Hete

Január 22.-e immár több, mint két évtizede a Magyar Kultúra Napja titulust viseli annak emlékére, hogy Szatmárcsekén 1823 esztendő ezen napján fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Szatmárnémetiben szombaton vette kezdetét a Magyar Kultúra Hete, méghozzá a Versmaratonnal.

Az RMDSZ szatmárnémeti székházában délelőtt kezdtek gyülekezni a líra szerelmesei, hogy szombat déltől vasárnap délig felolvassák, elszavalják (ki-ki tehetsége és adottsága szerint) a magyar költészet gyöngyszemeit. A versmondók nagy részét a magyar tannyelvű gimnáziumok diákjai alkották, akik félóránként váltották egymást.

Megtisztelték ugyanakkor jelenlétükkel az eseményt kiemelkedő politikusaink is. Csehi Árpád, a Megyei Tanács elnöke Páskándi Géza versekkel rukkolt elő, míg Pataki Csaba alprefektus igazi szavalókészségről tett tanúbizonyságot. Ilyés Gyulát, Szatmárnémeti polgármesterét estére várták a szervezők. Eddig azonban felolvasást tartott, többek között, Nits János városi tanácsos, Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatónője, Sike Lajos, a szatmári magyar újságírás doyenje vagy Muzsnay Árpád.

Csehi Árpád a Versmaratonon

A szervezők lehetőséget adtak, hogy a felolvasni vágyók otthonról kiválasztott verset olvassanak fel, de természetesen egy egész paksamétából is választani lehetett. Arra is akadt példa, hogy valaki egyszerűen csak bejött az utcáról, hogy elmondhatja kedvenc költeményét.

Pataki Csaba a Versmaratonon Nits János a Versmaratonon

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: