2013-05-23 15:29:58• hírek • Póti Orsolya

Versenyeztek a hozzáértő ápolók

Idén is megrendezi a Román Vöröskereszt a „Hozzáértő ápolók" elnevezésű versenyt általános iskolás diákok és középiskolások számára. A Szatmár megyében zajló versenyek szervezőjétől megtudtuk: több újítás is színesíti a rendezvényt.

A Román Vöröskereszt Szatmári fiókja május 23-án, csütörtökön szervezte meg a „Hozzáértő ápolók" elnevezésű verseny első zónaközi szakaszát, melyen tíz általános iskola képviseltette magát.

A vetélkedő idén is az Ifjúsági Táborban zajlott, ahol délelőtt 10 órától az elméleti próbán bizonyíthattak a csapatok, majd 11 óra körül sor került a verseny gyakorlati részére. A csapatok teljesítményét a Pava Olimpia doktornőből, Ghiriti Doina asszisztensnőből és Becea Niculinából, a Szatmári Vöröskereszt legrégebbi önkénteséből álló zsűri értékelte az európai elsősegély-tankönyv alapján.

Rodica Borlan, a Román Vöröskereszt Szatmári fiókjának elnöke elmondta: ettől az évtől sok újítás színesíti a rendezvényt úgy az elméleti, mint a gyakorlati próbákon. A hozzáértő ápolóknak fontos tudniuk azt, hogy mit kell tenni kígyómarás, kullancscsípés, epilepszia, sőt medúza csípés esetén.

A csütörtöki verseny győztese a Grigore Moisil Általános Iskola csapata lett, a II. helyen az Udvari Általános Iskola csapata végzett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig az Aranyosmeggyesi Általános Iskola csapata lépett fel.

Május 24-én, a középiskolások számára rendezik meg az első zónaközi versenyt. Ennek a vetélkedőnek szintén az Ifjúsági Tábor ad otthont.

Romániában legelőször 1962-ben rendezték meg a „Hozzáértő Ápolók" versenyét, és azóta nagy hagyománnyá vált országszerte.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: